2015. szeptember 13., vasárnap

Alternatív #2

Sziasztok!
Igen, tegnap nem volt új rész, de annyira el voltam havalva, hogy levegőt venni is alig volt időm
Épp ezért igyekszem gyors lenni.
Köszönöm a 13(!!) feliratkozót. Valahogy a 12-ről lemaradtam. 5000+ oldalmegjelenítést. Hát, csajok/fiúk bámulatosak vagytok.
Nem is húzom a szót/időt, olvassatok csak!
Lauren W.
 
Gyötredelmesen hosszú út során visszajutottunk a Bőségszaruhoz. Ott aztán egyből a halomhoz veszem az irányt, aztán eszembe jutnak a taposóaknák.
- Hogy vegyek magamnak kulacsot? - kérdezem. Hangomban minden aggodalom és kétségbeesés megtalálható. Aggódva nézem Catot, aki kék szemeivel engem fürkész.
- Van egy út, amin odajuthatsz, és nem tépődsz millió darabra - válaszolja. - Mellesleg a kaját se pusztítod el.
Megmutat egy kicsi ösvényt, ahol magasabban van a talaj, mint körülötte.
- A gúla közvetlen közelében, egy méteres sávban nem kell tartanod semmitől, nyugodtan keresgesd a dolgaidat, amik kellenek. De ha valamit a körön kívülre ejtesz - az utolsó szavakat, fujtatva ejti ki a száján, vadul gesztikulálva, feje eltorzul a dühtől. Nem várom, hogy folytassa, tudom, hogy ez ilyen rejtett fenyegetés volt. Bár, ha akármit is leejtek, nem kell tartanom többé tőle. Na, nem mintha eddig tartottam volna.
Bizonytalanul elindulok, félek, hogy becsapott, és akkor nekem annyi. De a saját érdeke is, hogy igazat mondjon, különben ő is meghal, jobb esetben csak megsérül. Egyik lábamat a másik elé pakolom, óvatosan, minden lépést kétszer átgondolva. Amikor nagy nehezen odaérek az egymásra pakolt holmikat tartalmazó gúlához, megkönnyebbülés árad szét a testemben. A szívemtől indul, éa kisugároz egészen a legapróbb zugokba is a testemben. Megfogok egy alkalmasnak tűnő táskát, és tele pakolom minden hasznosnak tűnő dologgal: két kulacs, egy csomag szárított marhahús, keksz, alma, valamint egy hálózsákot is magaménak tudhatok. Elveszek két kést, amit az övembe dugok. Épp indulnék vissza, amikor az egyik alma kiesik a táskámból.
Ilyenkor szokott az ember mindent lassítva érzékelni, na, nálam is így volt: igaz minden fél pillanat alatt történik, akkor is óráknak tűnt, ahogy az alma végig gurul azon az egy méteres szakaszon, át a taposó aknákkal teli részre, már készen állok a robbanásra, és hogy meghalok, lever a víz,  pont sikítani akarok, amikor... amikor nem történik semmi. Nagyot sóhajtok, és a többiekhez pillantok. Arcuk lemeredve, egyedül Catonak sikerül rendezni egy pillanat alatt a vonásait. Még Clove is ledöbbenve áll. Ezt nevezem aztán szerencsének!
Kétszer is megnézem, hogy be van-e húzva a táskám, csak aztán indulok vissza a keskeny ösvényen.
Clove mellé szegődöm, aztán leülünk a szaru tövében. Egy kicsit megnyugszom, hogy nem történt semmi baj sem a gúlánál.
- Majd nem összehoztál egy robbanást, Peterson - öklöz a vállamba Marvel, kajánul vigyorogva. Egy félmosolyt küldök felé.
- Csak meg akartalak ijeszteni titeket - mondom nekik magabiztosan.
- Hát, ilyenekkel nem jó poénkodni - jegyzi meg epésen Clove, és Catohoz megy, aki egy fém akármit, és egy kést összeérintve élezi az utóbb említett tárgyat. Én pedig ülök, és elszégyellem magamat.
- Ne törődj vele, tudja, hogy csak véletlen volt - próbál vigasztalni Marvel. Meglegyintem a kezemet.
- Nem érdekel más véleménye. Sosem érdekelt - válaszolom hanyagsággal. Marvel bólint, és halványan elmosolyodik.
Demetre jön velünk szembe, az erdőből rontott ki néhány másodperccel ezelőtt. Arca hulla sápadt, és szemmel láthatólag nincs túl jó bőrben.
- Hát, téged meg mi lelt? - kérdezi szemrehányóan Clove.
- És hol a francban voltál? Ki mondta, hogy elmehetsz? - dörren rá Cato.
Demetre nem tud megszólalni, arca egyszer csak elfehéredik, és rosszul lesz. Mielőtt összeesik, Keletre mutat.
- Valaki van itt - jelenti ki Marvel. - Vagy valami.
Az idegre helyezek egy nyilat, és arra felé fordulok, amerre Demetre mutatott. És akkor előlép. Majdnem két és fél méter magas, kígyózó végtagokkal, amik karmokban végződnek, hosszú, tüskés farokkal. Zöld testét pikkelyek borítják, állkapcsában több száz csillogó hegyes fog. Ijedtemben kiejtem a kezemből az íjat, rögtön futásnak indulunk. Vadul sikongatok, és próbáljuk kikerülni a gúlát, remélve, hogy felrobban a lény, de esélytelen: ő is kikerüli. A mező felé vesszük az irányt,
Kicsit kezd elegem lenni a futásból, de ha életben szeretnék maradni, akkor mindenképpen szednem kell a lábaimat. A fű itt térdig ér, szinte alig bírok a lábam elé nézni, hogy orra ne bukjak
S közben még a hátam mögé is figyelnem kell. Amilyen hatalmas ez a mutáns, annyira lassú, főleg ezen a talajon, ahol itt-ott gödrök is fellelhetőek, valahol sáros - holott nem is esett eddig. Cipőmön két centiméteres sárréteg található, és ez eléggé megnehezíti a szaladást. Marvel két lépésre tőlem jobbra halad. A rohanást egy pillanatra sem hagyjuk abba, akkor sem, amikor Clove elesik, de aztán Cato felsegíti. A terep körülöttünk változatlan, ugyanolyan saras-mocsaras, majd egy méteres gazzal vegyítve.
A talpam alatt remegés fut végig, a föld megrázkódik, ahogy a hatalmas test elbukik, aztán valahogy elnyeli a föld. Szájból üvöltésre emlékeztető hörgés tör elő, kétségbeesetten igyekszik fent maradni, de a mélyedés egyre jobban magába szippantja. Döbbenten figyeljük, ahogy elnyeli a föld. Arcomon rángás fut végig, csak most érzem a véremben tomboló adrenalint.
- Nem akarták, hogy megöljön minket - mondom. - Csak ide akart...
- ... kergerni - fejezi be a mondatomat Cato. Hangjában nem találok semmi kivetni valót. Mintha egy barát beszélgetne egy másikkal.
- Ha már itt vagyunk, előkeríthetnénk azt a nagydarab négert, akit szövetségesnek akartál - néz Catora Clove, és már indul is tovább. – Erre futott miután megölte a kissrácot.
Az íjam! A nyilaim!
- Ott hagytam a fegyverem! Vissza kell mennem érte! - kiáltom. Ijedség vegyül a hangomban, érzem, hogy mindjárt előtörnek a könnyeim. A francba, francba, francba!
- Egyedül nem mehetsz vissza - mondja Marvel aggódva.
- Akkor nem tudom mivel megvédenem magamat! - vetem ellen, de rájövök, hogy igaza van. És amúgy se várnának meg, gondolkodás nélkül tovább állnának, én meg kereshetném őket, aminek az lenne az ára, hogy kipurcannék. – Mindegy – törődök bele fanyarul.
Duzzogva zsebre vágom a kezemet, és arra gondolok, hogy milyen jó, hogy két kést hoztam magammal, meg legalább a táskám itt van. De ezek még sem olyanok, mint az íj. A dolog, amire tényleg, igazán büszke vagyok, ami tényleg megy. Késsel maximum fél méterre tudok pontosan célozni.
Az égből jön. Egy tárgy hull alá, ezüst ejtőernyővel.
Az első támogatók! Bensőmben öröm tör fel, mint egy szökőkút.
Mondjuk, nem siették el a dolgot - jegyzem meg morcosan magamban.
Közvetlen a lábam előtt ér földet.
De nem állnak meg ennél az egynél: minden szövetségesemnek érkezik egy csomag.
Felkapom. Amikor először megláttam, azt hittem valami fegyver, de amint közelebb ért, látszott rajta, hogy túl kicsi.
Körülbelül az egész doboz kisebb, mint a tenyerem. Lecsatolom az ejtőernyőről, és megnyomok rajta egy gombot. Nem hiszem el, amit látok. A tökéletes arany felület, a kis drága kövek, ez a tárgy, egykor anyám kezét díszítette, amit nekem adott.
Ez a gyűrűm.
Amit elvettek tőlem az indítószobában. Kiveszem az előbb említett ékszert, és az ujjamra húzom. Az ejtőernyőt meg a kis dobozt a táskámba rakom, majd Marvelékhez megyek, akik már összegyűltek egy körbe.
- Mit kaptatok? - kérdezem.
- Apám kését - mondja Clove. Hangja unott, nincs benne izgalom, semmi ilyesmi. - Ezzel nyerte meg a saját Viadalát.
- Krémet - válaszolja Cato, de nem folytatja, így Marvelre nézek.
- Semmit - leheli alig hallhatóan. Semmit?
- De hát láttam a négy ejtő…
- Nem kaptam semmit, fogd fel! - ordítja nekem, és előre megy. Olyan régen beszélt velem így, hogy az ingerült hangszíntől könnyek szöknek a szemembe, de egy nagy sóhajjal leküzdöm őket. Lenézek a lábam elé, ahol korábban Marvel állt. Ott van az ejtőernyő. Miért nem akarja elmondani mit ajándékoztak neki?
Clove Marvel után szalad, én pedig hátul maradok Catoval.
A kézfejemet behúzom a kabátba, ráz a hideg, szívem sajog, a könnyek minduntalan ki akarnak buggyanni a könnycsatornámból.
- Mi az, Glimmer? - kérdezi Cato. Megrázom a fejem, de közben sós könnyek csorognak végig a szememtől egészen az államig.
- Mindegy - mondom, és letörlöm őket. Cato rám néz, szemeiben saját könnyeimet látom viszont. Először meglepődök, aztán félrenézek. Csak képzelődöm. Cato halványan elmosolyodik, aztán hozzám lép, és átkarol. Habozok, és visszaölelek. Jól esik, bár tudom, hogy Cato nem olyan srác, akivel el tudnám képzelni magam. És ez oda-vissza igaz lehet, de nagyon jó érzés. Valaki felsikolt a közelben. Szétugrunk, és a hang irányába fordulunk. Marvel egyedül áll, és épp eldobja a dárdáját.
- Clove? - kérdezi Cato. - Clove!
Marvelhez fut, én utána. A lány a földön ül, a bokáját maga alá gyűrte, teljesen görnyed, és sír. Cato letérdel hozzá, megvizsgálja a lábát. Nem áztatja vér, nem áll ki belőle csont. Semmi sincs vele.
- Mi van, Clove? Kérlek, válaszolj! - bíztatja már sokadszorra a fiú. Marvel visszajön, kezében egy hosszú kötélszerű cuccot hoz.
- Megcsípte egy mérgeskígyó - legyinti meg a kötelet - kígyót- Cato fele. A lánynak kétszeresre dagadt a bokája. Clove fajdalmasan nyüszít, akár egy kiskutya akit éppen vernek. A levegőt kapkodja, és elhányja magát. A véres hányadék szétkenődik a lány arcán. Erre aztán nekem is felfordul a gyomrom, de erősen koncentrálok. Letérdelek a lány mellé, aki most épp vért köhög fel, és próbálja magába szívni az oxigént. Kezeivel kalimpál, próbál mindenkit elkergetni a közeléből. Lefogom a kezeit, mélyen a szemébe nézek.
- Sss! – csitítom, de nem hallgat rám. Még a halálán is jobb erőben van, mint én, kirántja kezét a szorításomból, és nyakon vág vele. Nem hiszem, hogy odacélzott, már abban is kételkedem, hogy lát valamit, de fajdalom sugárzik szét egy pillanatra a torkomban. Hátradőlök, igyekszem levegőt venni, és reménykedem, hogy nem törött el a légcsövem ekkora volumenű ütéstől. Kezeimet a torkomra tapasztom, és már én is köhögök. Miután sikerült kellőképpen visszatérnem a valóságba, vissza megyek, de nem nyúlok a lányhoz.
- Nyugodj meg! Nem lesz baj - suttogja a már földön fekvő lánynak. A kezét fogja, és némán bíztatja. Clove rángatózni kezd, vég bugyog a szájából. – A legfontosabb, hogy gondolj valami szépre- jelenti ki. Clove kezei megnyugszanak, ahogy Cato megérinti őket. A lány apró kezei szinte elvesznek a fiú erős szorításában. – Mondjuk arra, amikor együtt nevettünk. A napra, amikor ellógtunk az edzésről, hogy kettesbe legyünk.
Végig simítja a torz arcot, akinek üveges szeme a távolba mered. A lélegzetvételei csillapodnak.
- Vagy nézd a színeket, amik itt vannak körülöttünk. Nézz engem, nézd a szememet. Mindig szeretted nézni. Nézz rám – mondja, és felé hajol, hogy a lánynak ne kelljen mozdulnia.
- Szeretlek – puszit nyom a véres ajkára, amitől a saját szája is egy merő vér lett.
- Kérlek, maradj velem!
De Clove meg se bír szólalni. Marvelhez lépek, aki rám se néz, addig Clove vonagló testét nézi, amíg el nem sül az ágyú
Mindannyian lesütjük a szemünket, és a csupa vér lányt nézzük. Cato arca megrándul, fájdalmasan méregeti a lányt. Könnyek patakzanak az arcán, fojtott kiáltás hagyja el a száját, és a halott Clove mellkasára hajtja a fejét.
- Miért? – kérdezi alig érthetően.
A lányt, aki a Körzettársa volt, vagy talán annál is több: barát, barátnő, társ a bajban. Aki most már halott. Leteszi a kezét, a mellkasára hajtja, majd mielőtt feláll, csókot lehel mindegyik orcájára, aztán a homlokára.
- Légy jó, Clovely - suttogja, majd elindul. Meredten állunk Marvellel.
- Mehetünk - jelenti ki Cato, és már itt sincs.
 

11 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész is :) a legjobb a vége volt, amikor Cato és Clove végre bevallották, hogy szeretik egymást. De úgy sajnálom szegény Clove-t, borzalmas volt a halála :( ahogy leírtad, hogy elvérzik, majdnem elsírtam magam. Pont úgy vagyok vele, mint Glimmerrel, a sztorid miatt szerettem meg.
    Amúgy tök jó, hogy teljesen megváltoztatod a Viadalt, mert Clove miatt gondolom Tresh is máshogy fog meghalni. Az is érdekel, vajon Katniss megbosszulja-e Ruta halálát.
    Amúgy Demetre meghalt? Kik vannak még életben?
    Várim a folytatást! Hajrá ;)
    Ölel: Maja :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon örülök, hogy így gondolod - az volt a célom, hogy ezt a hatást érjem el.
      Nem, Demetre még él, csak nem érzem annyira fontosnak a karakterét, hogy még többet foglalkozzak vele.
      Akik élnek:
      - Glimmer
      - Marvel
      - Thresh
      - Katniss
      - Peeta
      - Rókaképű
      - Demetre
      - Cato
      Szóval, egyre fogynak a vetélytársak. Hmm, ezen még nem gondolkodtam, mármint, hogy Katniss megbosszúlja-e Rutát. Nem tudom, kiderül. Minden kiderül :)
      Lauren W.

      Törlés
  2. Szia! Nem tudok szóhoz jutni! Nagyon jó lett! Kíváncsi vagyok, hogy miért nem robbant fel az akna, vagy hogy az a szörny miért akarta volna oda kergetni oket? Megpersze, mit kapott Marvel? Miért ordította le Glimmer fejét? Ő meg hogyhogy sírt? Demetre vel mi történt? Ezer kérdésem van. (Na jó csak ezek) Szegény Clove... sajnáltam mikor meghalt... :( de egyszer megkell neki is halnia. Cato meg nagyon aranyos volt Cloveval. De hamar túltette magát, azzal hogy mehetnek. Én ha a viadalon volnék, és a Körzettársam haldokolna ígu, akkor bőgnék, rúgnék, harapnék. De a lényeg ha meghalna, ott maradnék vele, és senkit nem engednék a közelébe. Kifog derülni, hogy Marvel mit kapott? Kíváncsi vagyok miért titkolja... Nagyon szupi fejezet volt! :) :D Várom a kövit!
    Puszi: Dodo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Hú, sajna, ezekre a kérdésekre nem válaszolhatok, csak két szóval: majd kiderül :D
      Ó, vagyis 1re igen, az aknásra: egyszerűen kikerülte. Megmondom az őszintét, ez pont elkerülte a figyelmem,de ezzel a válasszal remélem elégedett vagy.
      A következő részben arra is fény derül, hogy Cato valóban túltette-e magát ezen a dolgon :)
      és igen, az is ki fog derülni, mit kapott Marvel - csak nem mostanában :)
      Ölelés: Lauren W.

      Törlés
  3. Szia!
    Mindig amikor elolvasom az új fejezeteket mindig fenn marad ugyan az a kérdés:hogy tudsz ilyen jól írni?Komolyan szerintem könyvnek is tökéletesen megállná a helyét!Na de akkor a fejezetre térve.
    Zseniális lett,ami mit is mondjak,nem szokatlan.Az érzelmi hatás óriási volt,mint ahogyan előttem írták,én is egészen elérzékenyültem.A te blogodnak hála,tényleg megszerethették az olvasóid a háttérbe szorult szereplőket is.És ezt köszönjük!Kérlek soha ne hagyd abba az írást,mert óriási tehetség vagy!
    Csókol:Lilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hát, hu. Kicsit kell gondolkodnom, hogy szóhoz jussak egyáltalán...
      *10 minutes later*
      Na, hát akkor. Nagyon meghatottál :)
      Főleg ezzel a "hogy tudsz ilyen jól írni" dologgal. Tényleg megkönnyeztem.
      Nagyon örülök, az volt a célom, hogy megszeressétek őket, és örülök, hogy sikerült :)
      Az egyik célom akkor már teljesült az életben.
      Nagyon köszönöm, egyenlőre nem tervezem abba hagyni. Ha meg igen, hát nyugodjatok meg, egy könyvön is dolgozom..amiből nem tudom mi lesz :)
      Puszi: Lauren W.

      Törlés
    2. Abból a sztoriból lesz könyv, amit kirakták a Facebook -csoportba? Lauren Write néven fogod megjeleníteni, vagy a "rendes" neveden?

      Törlés
    3. Neeem, nem abból :)
      Abból blogot tervezek.
      Az egy másik. Ha gondoljátok a csoportba kiírom a tartalmát. Bár, abból még nem tudom mi lesz

      Törlés
  4. Szia!
    Ez a rész is eszméletlen jó lett!
    Clove halála annyira rossz volt (mármint jól írtad le,nem azért volt rossz! :D ) )): Őt mindig is kedveltem, és tényleg nagyon sajnálom, meg persze Catot is!
    Engem is nagyon érdekel, hogy mit kaphatott Marvel....Van egy olyan érzésem, hogy Glimmerer kapcsolatos...bár nem vagyok benne biztos! :D
    Clove halálához vissza térve:Te is olvastad azt a fanficet ami róla és Catoról szól?? Mert abban volt egy olyan jelenet, hogy megszöktek egy edzésről...Persze most nem azt feltételezem, hogy "elloptad" az ötletet, csak nekem rögtön az a jelenet jutott eszembe! (:
    Sziaa! ((:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Megmondom őszintén olvastam a blogot, de nem emlékeztem rá.
      Bár, most hogy így mondod, beugrott, hogy lehet tényleg onnan jött az ötlet....Nem mondom 100%-ra.
      Köszönöm a dícsérő szavakat :)
      Puszi: Lauren W.

      Törlés
  5. Fuu...hát azért...pár könny megjelent a szememben az útolsó pár sornál...:( De egyébként nagyon szeretem ezt a blogot, az egyik kedvencem. Nagyon jól írsz, egy író veszett el benned, de komolyan! :)

    VálaszTörlés