Alternatív #1

Na, halihó mindenkinek. Meghoztam a legelső ALTERNATÌV befejezést. A fejezetelet - mint látjátok- Alternatív #szám-mal fogjátok megtalálni. Ezen kívűl 1 és egy háromnegyed fejezet van kész (ennyit arról, hogy ötöt előre írok, na de mindegy...) szóval, mielőtt a másodikat megkapjátok, befejezem a harmadikat, és elkezdem a negyediket.
Jó olvasást. Ha van kedvetek írjágok meg a véleményeteket komiban, vagy chatben, esetleg iratkozzatok fel.
Puszi; Lauren W.
U.i.: Köszönöm a 11(!) feliratkozót ^^

Sajnálom, hogy féltem szeretni...
***
Felkapom a fejemet.
Az éj már nem teljesen sötét, az állatok teljesen elhallgattak, a néma csend úgy veszE körül, mintha bármelyik pillanatban rám akarna ugrani. Élek. Nem haltam meg.
Az álmom borzalmas volt. Valahonnan egy darázsfészek hullott alá, és halálra csíptek engem, és Richát. Vadul kapkodom a levegőt, próbálom lassítani a szívverésemen, hogy egy kicsit tisztábban lássak. Mindenki halkan szuszog a farakás körül, én virrasztok egyedül.
Úgy döntök, körbenézek, hogy megállapítsam tényleg élek-e. Az álmomban a fájdalom, és a halálérzet olyan erős volt, hogy nem tudtam megkülönböztetni ettől az elátkozott valóságtól.
Kinyújtóztatom a végtagjaimat, felveszem az íjat, és Katnisst kémlelem a fán.
Az álmomban sok mindenre rájöttem, elsősorban a köszönet hiányára. Akárki mondott nekem valamit, sosem köszöntem meg, hiszen gyűlölök köszöngetni. Aztán, a sajnálat következett.
Sajnálom, hogy féltem szeretni.
Vajon így volt? Tényleg sajnáltam? Fogalmam sincsen, nem tudom megmondani. Álmomban könnyű volt, hiszen, ott már mindegy volt, de itt a valóságban még komoly döntéseket kell hoznom. De ami a legfontosabb: meg kell nyernem a Viadalt. Nem szerethetek.
Állj - térítem észhez magam. Majd ráérek koncentrálni erre, de most másra kell figyelnem.
A fákat éppen, hogy megvilágítja a Hold, ami még látszik az égen, de a csillagok még halványabb pontoknak tetszettek, ugyanis, a Nap kezd előbukni a horizont mögül. Az egyik fán, meglátok egy alakot. Szemem fáradt, így nem tudom pontosan ki az. Az idegre helyezem a nyílvesszőt, és az alakra célzok. Ahogy tovább nézem, látom, hogy a kislány a Tizenegyedikből. Ilyen lehetőség se lesz több. Egyel kevesebb Kiválasztott. A kislány észre sem vesz, a másik fát nézi, és pisszegő hangokat ad ki, Katnissnek akar jelt adni, de a lány békésen szuszog, a feje oldalra billen. Arra nézek, amerre a kislány figyel. Egy nagy, majdnem gömb alakú tárgy lóg függőlegesen alá egy magasan lévő ágról. Az ág, egy kissé lefele kókad.
Képek ugranak be. Csapkodó karok, sikolyok.
Az álmom erről a fészekről szólt. Ha Katniss ránk dobja, valószínűleg nagy részünk meghal. Nem tudhatja meg mi van felette. És ehhez a kislánynak meg kell halnia. Ekkor észrevesz. Arcára bágyadt rémület ül, ahogy rám bámul. Egy könnycsepp gördül végig az arcán.
- Ne tedd meg - esdekel egy hang felettem. Felkapom a fejem a hang irányába. Katniss az. Felébredt. - Lenne szíved megölni egy kislányt, aki még csak nem is ártott neked?
Leeresztem az íjat. Mögöttem felsorakozott eközben pár szövetségesem. Cato, Peeta és... Marvel. Nem lehetek gyenge.
- Igen - azzal újra felhúzom, célzok, majd elengedem a vesszőt. A nyíl suhogva repül a lány felé, és eltalálja a sípcsontját, szinte teljesen átfúrja. Felkiált, és a földre esik. Esés közben újabb nyilat küldök felé, és a tartójába fúródik. Katniss felsikolt, és káromkodva szídni kezd.
A kislány teste ernyedten hull az avarra. Katniss hörögni kezd.
- Szép volt, Glimmer -mondja Cato, és megveregeti a vállamat, ezzel elterelve a figyelmemet. Peeta arcára döbbenet ül, Katnissé pedig teljesen elfehéredik, könnyek csordogálnak végig az arcán.
Káromkodás, szitkozódás hagyja el a száját, mindet felém intézve, de nem hat meg. Reszelő hang hallatszik, majd ebben a pillanatban recsegést is hallok. Majd valami zuhan, majd mindezt sikoltás követ. A fészek zuhan a föld fele, csak annyi időnk van, hogy sarkon forduljunk, és fussunk. Félek, az álmom beteljesedni látszik. Átugrom a táskákat, és biztosítom magamat, hogy rajtam van a tegez, meg az íj. Legalább, ettől különbözik az álomtól. Nagyon gyorsan futunk, de folyamatosan előznek meg a szövetségeseim. Mindenki, kivéve Richát. Még Clove is feltudott időben kelni, egyedül szegény Fridericha maradt fekve, valószínűleg, meghal majd. De semmi kedvem sajnálkozni miatta, szeretnék életben maradni. Lecsapok egy darazsat a nyakamon, és próbálok gyorsítani a tempómon. Egy tóhoz érünk, gondolkodás nélkül ugrok felé, miközben a partra hajítom a fegyvereimet.
Pár másodperc - egészen pontosan tizenkettő - múlva, felbukok, és nagy levegőt veszek. A darazsak most nem voltak valami kitartóak, ugyanis, már odébb is álltak. A Játékmesterek bizonyára csalódottak lesznek.
Kivánszorgok a partra. Kabátom ólom súllyú lett a víztől amit magába szívott. Hajam nedvesen tapad a nyakamhoz, egyetlen porcikám sem száraz. Ledőlök a kemény földre, és várom, hogy a többiek kijöjjenek. Ekkor ágyúdörgés hasítja a levegőt. Nem mozdulok, pihegve próbálom lenyugtatni robogó szívverésem, ami úgy vágtat, mint egy megvadult ménes. Mindenki szépen lassan kiér a partra.
Egész testem lüktet a rajta levő csípésektől. Kitapogatom őket. Kettő a kulcscsontom felett, egy a fülem mögött. Egy pedig a vállamon. Hatalmasra duzzadtak, pulzálnak, és mintha kiálna belőlük valami. Talán beletörött a fullánkjuk. Megfogom, és kirántom a majd' húsz centis fullánkot. Ez már a halucináció része lehet? Biztos vagyok benne. Marvel jön felém, lábai azonban hullámosak lesznek, és úgy mennek össze vissza, hogy attól elkap a hányinger. Körülöttem minden eltorzul, aztán hirtelen minden százszor fényesebb lesz, olyannyira, hogy a fényesség teljesen elvakít. Marvelnek szárnyai nőkek, glóriát visel a feje körül. Az aranyló fejdísz tökéletesen áll a fején. Eljött a vég. Hát ennyi volt.
- Peterson - hallom a hangját a távolból. Mintha lenyomtak volna a víz alá, és onnan hallgatnám a többiek beszélgetését.
Megjelenik a kislány a Tizenegyedikből, szintén angyal képében. Valamit suttog. Hátborzongató.
Aztán egyre jönnek az elesett Kiválasztottak: Will, Richa, a Nyolcas lány, aki tüzet gyújtott, mindenki, akit megöltem, szerepet játszottam a halálában, vagy pusztán meghalt. Mind itt kísértenek. Egyeseknek homályos az arcuk, hiszen nem tudtam mindnek megjegyezni. Nem tudom mit suttognak, de feláll tőle a haj a nyakamon.
Túl sok a halott.
De Marvel nem halt meg, akkor meg miért láttam őt is angyalnak? Nem halhatott meg. Nem halt meg, hiszen él, ez nem a valóság.
Ez nem a valóság!
De már magam sem vagyok biztos benne, olyannyira élethűnek tűnik mindez.
Azt kívánom legyen vége, hagyjanak békén. Kiáltani akarok, de nem megy. Számat nem hagyják el a hangok, némán, tátogva vergődöm, míg nem ütést  érzek a tarkómom, és lassan elsötétül a világ, és a halottak eltűnnek.
*
Gyorsan szedem a levegőt, ahogy felugrok a földről. Már majdnem megszáradtam, a homlokomtól egészen a kulcscsontomig élénk piros csík húzódik. Megtapogatom, érzem, hogy már megszáradt. Leveszem a kabátomat, hogy gyorsabban száradjon, és kiterítem. Meddig nem voltam magamnál? Marvel felém jön, jobban mondva szalad. Lábam akaratlanul is megiramodik, és a fiú felé veszi az irányt. Szívem elszorul, vágyik valamire, valamire, amit most meg fog tenni, magasról tesz arra, hogy ki látja. Rohanok, és meg sem állok, amíg Marvel karjaiba nem csapódom. Úgy fonom át a karomat a nyakán, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Itt van és él.
- Hát te élsz - suttogom és a nyakába fúrom a fejemet. Nem szól semmit, csak még erősebben szorítja a derekamat. Könnyek potyognak az arcomon, amit nem tudok hova tenni. Talán örömkönnyek. Cato füttyére ugrunk szét. Zavartan nézzük egymást, aztán Marvel visszakísér a kabátomhoz.
- Hol vannak a nyilaim, és az íjam? - kérdezem.
- A többieknél - feleli szűkszavúan Marvel. Felveszem a cuccaimat, és vissza ballagunk a csökkent létszámú csapathoz. Elég rendesen megcsappant a számunk. Richa meghalt, Peeta pedig...
- Hol van Peeta? - kérdezem. Marvel nagyot sóhajt, majd megállít, és halkan magyarázni kezd.
- Nem jött velünk, helyette Katnisst próbálta megmenekíteni, aki leesett a fáról, és nem bírt felállni. Egy ágyú hallatszódott csak. Azt viszont nem tudjuk, hogy velük mi van.
- És azt honnan tudod, hogy Katnissel mi történt?
- Clove mondta. Látta, ahogy leesik a fáról, csak aztán tudott eljönni a helyszínről. De itt van.
Keserűen elmosolyodok. Örültem volna, ha Clove meghal, ugyanis akkor még egyel kevesebb. De itt van - ismétlem magamban. Bólintok, de nem szólok semmit.
- Meddig nem voltam magamnál? -fura, hogy már másodszorra kérdezem ezt, pedig még csak pár napja kezdődött a Viadal.
- Nem sokáig. Öt-tíz percig talán.
- Mi történt? Hogyan eshetett le a fészek?
- Cato szerint, Katniss már az éjjel elkezdte elvágni az ágat, de valamiért abba hagyta.
- A kislány pedig sürgetni akarta - jelentem ki.
- Pontosan - bólogat hevesen Marvel. - Mellesleg - fogja suttogóra - Cato eléggé ki van akadva, amiért elaludtál örködés közben.
- Ezt meg honnan a francból szedte? - kéredezem felháborodva. - Mellesleg - idézem Marvelt - kia  francot érdekel Cato véleménye?
Mindketten felnevetünk.
Letelepedünk a többiek mellé, akik épp azt tárgyalják, hogy merre induljunk vissza a Bőségszaruhoz. Megpillantom az íjamat, és oda megyek érte, majd visszaülök, szorosan Marvel mellé. Nem tudom, hogy miért teszem ezt, de eltölt egyfajta nyugodtsággal.
Most veszem észre, hogy nem egy csíkon folyt végig a vér, hanem többen, éppenséggel csak hozzátapadt a hajam.
Beverhettem a fejemet egy kőbe, vagy a puszta földbe. Nem csodálkoznék rajta.
A csapat úgy dönt, hogy nyugatnak indulunk, aztán pedig lesz valami.
- Lemosom a vért magamról - szólok, és a tóhoz megyek. Ahelyett, hogy csak a nyakamat mosnám le, fehérneműre vetkőzöm, és teljesen átmosom a testem. Hajamat is benedvesítem, csak azután fonom újra, miután kiértem a partra, és felfrissültem. Megszabadultam végre a koromtól, ami a tűz után ragadt rám, a vértől, ami csak úgy hirtelen előbukott a testemből.
Cato iránytűt vesz elő, én pedig aggódva nézek körül.
- Ott hagytuk a táskákat - mondom.
- Csak te - legyint Cato. Na kösz, ez igazán kedves. Tényleg be lehet rágva rám.
Egyik pillanatról a másikra szomjas leszek. Olyan hirtelen váltja ki valami belőlem ezt az érzést, hogy az már félelmetes. Hiába, ha van, nem kell, ha nincs, egyből kéne. Nyelek egyet, és érzem, hogy kiszárad a szám. Úgy döntök, nem foglalkozom vele, hagyjuk a csudába, csak menjünk már vissza. Hogy új táska után tudjak nézni, amit tele pakolhatok a túléléshez szükséges dolgokkal.
Mit meg nem adnék most egy kulacs vízért. Víz éppenséggel van, de ki tudja, hogy nincs-e valami trükk benne. Elindulunk, szépen lassan, minden bajunk van. Mindenkit megcsíptek a darazsak, ráadásul még a tüzet sem hevertük ki teljesen.
Hajam nyakamra tapadt - a vértől, és izzadságtól egyaránt -, szám akár egy sivatag csak kevesebb homokkal. Rekkentő a hőség, ezt bizonyítja az, hogy egyik pillanatról a másikra, verejtékben fürdünk. A sebemből újra vér szivárog.
A csípések kegyetlenül sajognak, és nem tudok mit kezdeni velük. Minden lépés kínszenvedés. Marvel mellettem van, csak most veszem észre, hogy a szemét szinte teljesen elfedi egy csípés. Segíteni akarok rajta, hogy húzza ki a fullánkot, de nem tudok megszólalni, egyszerűen nem visz rá a lélek, inkább némán ballagunk tovább.