18. fejezet

A szívem hevesebben ver, szinte kiszakad a bordáim mögül, ahogyan meglátom ezeket a mutánsokat. Akkorák, mint egy nagyobb méretű farkas kutya, de kinézetre teljesen olyan, mint egy medve, az állkapcsa, akár egy cápáé; recés fogaival kész szétroppantani bármit, ami az  útjába kerül.
Akkor nyugszom meg egy kicsit, amikor Aspen, Prim, Gale és Rambin is felmászott a fára. Lever a víz, sietve távozok az étteremből, magára hagyva Feirhidet, persze a csekket magammal hozom. Nem szól utánam.
Kirobogok az étteremből, meg sem próbálkozok a bocsánatkéréssel, amikor fellökök egy-egy pojácát.
Maximum tíz percre lehetünk a Kiképzőközponttól, csak remélni tudom, hogy nem most akar mindenki autóba ülni, és várost nézni. Kiadom a sofőrnek a parancsot, hogy a lehető leggyorsabban érjünk vissza. Kérdés nélkül a gázra lép.
Most már csak ki kell találnom, hogy mit tegyek. Mit vegyek nekik? Eddig valami fegyverre gondoltam, de nem tudom mi lenne hatásos ezek ellen a fenevadak ellen.
Bekapcsolom a KAE-t, ami kivetíti Aspen-éket. Az öcsém idegesen kapkodja a tekintetét a mutánsokról Rambinra, Rambinról Gale-re. Prim van a legnagyobb biztonságban, csaknem hét méter magasan. Aspen talán harminc centivel alatta van. Rambin és Gale azonban jóval lejjebb. Félő, ha magasabbra másznak leszakadhat az ág alattuk. A két kisebb gyerek ebből a szempontból sokkal szerencsésebb, főleg Prim. Ágyú dörren.
Gale egy jól irányzott rúgással billenti le az első mutánst, aki felért az ághoz, ahol ő ül. A medvemutáns legurul, ezzel magával rántva további kettőt. Az egyiknek furcsa pózba tekerednek a végtagjai, minden bizonnyal kitörött a gerince. A maradék tizenegy viszont továbbra is próbálja becserkészni őket. Valaki meg fog halni. Vagy mindegyik mutáns, vagy legalább egy Kiválasztott.
Beleborzongok a gondolatba.
Piros lámpát kapunk. Megáll az autó.
Rágni kezdem a körmömet, a hüvelykujjamon tövig rágom, még vérezni is kezd, amit aztán a limuzin kárpitjába kenek. Amikor újra elindulunk, liftezik egy sort a gyomrom.
Babrálok a szerkentyűmmel, valahogy el akarom érni Johannát. Meg kell próbálnia kierőszakolni a  Bolt eladóiból, hogy lehessen után fizetni, és amúgy sincsen semmi ötletem mit lehetne venni.
Pityegni kezd a kütyü a fülemen. Megnyomom rajta a gombot, ami elég nagy ahhoz, hogy megtaláljam anélkül, hogy odanézzek.
- Glimmer, hol a fenébe vagy? - sikítja Johanna a fülembe. - Aspent mindjárt felfalja egy majommedve!
- Tudom - mondom. A hangom remeg. - Már úton vagyok, de nagyon nagy a forgalom. Nem tudnál megvesztegetni valakit?
Dobolni kezdek a lábammal.
- Meglátom mit tehetek, de siess. Perceken múlik az életük.
Ezzel leteszi.
A Johannával folytatott beszélgetésünk egyáltalán nem nyugtat meg, ha lehet csak még idegesebb vagyok tőle. Mindegyik körmömet lerágom.
Hét perc alatt érkezem meg a Kiképzőközponthoz, ahol Johanna vár, az ajtóban.
- Ezt vettem - mondja, és egy kis dobozra mutat. - Azonnal vinned kell a Játékmesterekhez. A legalsó szinten vannak, ahol egy szoba van és...
- Inkább gyere velem - ragadom karon, és loholni kezdünk, elől Johanna, én pedig utána. Szélsebesen vágtatunk lefelé a lifthez, amíg lefelé megyünk, megnézem a KAE-t. Aspen ledob a késével egy medvemutánst, Rambin sokadszorra löki a szigonyát feléjük, hogy esetleg megölhesse. Hasztalanul. Még így is tízen vannak, egyik sem akar olyan halált halni, mint legelső társuk. Kétségbeesés lesz úrrá rajtuk, Gale folyamatosan arra ösztönzi Primet, hogy próbáljon feljebb mászni, de a kislány már jóval feljebb van, mint Aspen. Őt még elbírják a vékony ágak, de a többieket nem.
- Johanna, mennyire van lent a Játékmesterek szobája? - kérdezem idegesen, de ebben a pillanatban hangos csilingeléssel kinyílik a lift ajtaja.
Lábam automatikusan mozdul, szinte nem is kell utas8tást adnom neki. Követem Johannát. Az egyetlen ajtó felé megyünk, ami az emeleten van. Két szárnya van, piros rajta olyan feliratokkal, mint az "ILLETÉKTELENEKNEK BELÉPNI TILOS" Kopogás, gondolkodás és egyéb finomkodás nélkül rontunk be rajta.
Seneca, Senatus és Plutarch állnak egy nagy képernyő előtt, a többi Játékmester pedig ül, az aréna hologramos mása előtt. Akkor értem csak meg igazán, hogy milyen arénával van dolgunk: minden körzet benne van, a szaru körül pedig az egyes kerületekre jellemzőket találhatjuk meg. Döbbenet, miket ki nem találnak! Abba is lehet logika, ahogy elhelyezték őket? Mi döntött arról, hogy Aspen a nedves homoksávos - Negyedik Körzet- cikkbe került, Celeste pedig nem? Zsong a fejem, alig bírom kinyögni a mondanivalómat, de remegő térdekkel Seneca Crane elé állok.
- Ezt küldje be Aspennek - átnyújtom a dobozt. Seneca el akarja venni, Senatus azonban mérgesen megszólal.
- Ez nem így működik! - mondja. - Nincs olyan, hogy valaki fizetés nélkül emeljen el valamit a Boltból, és nincs hitel sem! Érvénytelen a vásárlás.
- Ugyan, Senatus - motyogja ikertestvére.
- Kérem, muszáj megmentenem az öcsémet - fogom könyörgőre. Nem szeretek esdekelni senkinek, de jelenleg arról az emberről van szó, aki megmaradt a csalásomból és akit a legjobban szeretek a világon. Természetesen Marvellel egyetemben. A képernyőre nézek, a lények fokozatosan feljebb és feljebb másznak, nem akadály számukra Gale lába. Gale és Rambin megpróbál feljebb mászni,  erre bíztatják Aspent is. Az öcsém túlságosan a szélén fogja meg a felette lévő ágat, hallom, ahogyan megreccsenik, de nem törik le. Felhúzza magát. Szinte a nyelvem hegyén van a kiáltás, hogy szálljon le onnan.
- Ő Glimmer Peterson - veti közbe Plutarch. Senatus kék szeme felcsillan, megsimítja lángnyelvekké változtatott szakállát, a komor ábrázata megenyhül. Mit számít az, hogy ki vagyok?
- Ez igaz? - kérdezi. Bólintok. - Adja ide!
Elveszi tőlem a dobozkát, és egy átlátszó, plexi lapra helyezi. Kékes fény dereng a karton széleinél, aztán köddé válik.
- Mit csinált? - kiabálok rá, és már ugranék a nyakának, hogy belemélyeszthessem a körmöm. Csak két dolog akadályoz meg ebben. Az egyik, hogy Johanna karja tekeredik a derekam köré, erősen kapaszkodik belém, a másik, hogy lerágtam az összes körmöm, amíg a limuzinban ültem.
- Nyugodj meg! - szól rám Johanna. - Így küldte át a légpárnásnak a csomagot.
Elernyednek az izmait, Johanna is enyhít szorításán. Lassan kifújom a számon a levegőt, de ez felér egy sóhajjal is. Nem küldenek ki minket, bent maradunk és a képernyőre szegezem a tekintetemet, amikor hangos sikoly hallatszik az arénából. Szám elé kapom a jobb kezem, majd a balt is rátapasztom. Aspen alatt letörik az ág, és zuhanni kezdett a föld felé.
Hangos puffanással érkezik a földre, végtagjait maga alá gyűrve. A medvemutánsok megérzik, hogy nem tartózkodik mindenki a fán, és egyöntetűleg megindulnak az öcsém felé.
- Aspen vigyáz! - kiáltja le neki Prim és Rambin egyszerre. Aspen feltápászkodik, de erőtlenül vissza esik a földre. Szívem hevesen kalapál, megszorítom Johanna karját. A Játékmesterek feszülten figyelnek, de szerintem csak azt remélik, hogy  nagy legyen a nézettség. Aspen kúszva hátrálni kezd, pár méter után egy fának ütődik a háta. Gale eldobja a tőrét, hogy Aspen fájába álljon. Aspen felkel, nagy nehezen megtartja magát, és kihúzza a fából. Fenyegetően tartja az állatok felé, de ők cseppet sem ijednek meg tőle. Ekkor érkezik meg a csomag.
- Prim, nézd - közeledik a kamera Rambin arcára, majd lassan fel Primhez. Fél méterrel felette egy kis ezüst ejtőernyő fityeg, benne a csomag.
- Mi volt a dobozban? - kérdezem Johannától. Alig bírom kiejteni a szavakat, a hangom rekedt, érzem, hogy bármelyik pillanatban kibuggyanhatnak a könnyeim.
- Medveriasztó. Nem találtam jobbat, de elvileg meg van spékelve egy speciális altató oxiddal, vagy mivel. Nem nagyon olvasgattam a leírását.
Prim mászni kezd érte, miután megszerezte, ledobja Rambinnak, ő pedig tovább adja Galenek.
- Mássz le,megyek utánad - kiáltja Rambin. Gale nem válaszol, se perc alatt lent terem, és kiáltozva próbálja magára hívni a mutánsok figyelmét. Mivel elég lassan, és lomhán mozognak elég ideje van kibontani az ejtőernyő csomagolásából a kis üveget. Lecsavarja a kupakot, és megpillantja a szórófejét.
Közben Rambin egy tökéletes szaltóval érkezik a földre, amivel megint eltereli a medvemutánsok figyelmét.
Most gondolkodok csak el azon, hogy milyen állatok keresztezésével hozhatták létre ezeket a lényeket. A kinézetük száz százalékig medve, kivéve a cápafogsoruk. A fára mászás egy majomra emlékeztet, a de ez a lassúság... Fogalmam sincs melyik állatra jellemző!
A két Kiválasztottnak sikerül megosztania az állatok figyelmét, öten Gale-re mennek, megint öten Rambinra. Rambin lekapja a szigonyát a hátáról, és harcolni kezd velük. Elképesztő sebességgel forgatja a háromágú szigonyt, ami ezüstösen csillog a napfényben. Eldobja, ezzel leterítve egy medvét, akinek a nyakát érte a csapás. Kihúzza belőle, és folytatja az öldöklést. Az egyik ráugrik, vaskos mellső lábával ledönti, hegyes karmaival felsebzi az arcát. Jön a többi is, de ők nem férnek oda hozzá, így visszatalálnak Aspenhez. Rambin teste egy merő vér, kétségbeesett sikolyokat hallat. A medvelény egy utolsó végzetes csapást mér rá, amikor egy kés áll a támadó hátába. Gale kihúzza a tőrt a lényből, felsegíti Rambint.
- Menj, szúrd le azokat, akiket elaltattam - mondja, és Aspen segítségére siet, aki épp egy fára menekül.
Csikorgatni kezdem a fogaimat.
Az egyik lény belemar a lábába, egy másik utána kap, de csak a hátát éri el, amit alaposan elszaggat. Vér piroslik a mancsain.
Gale lefújja azzal a cuccal, amit Johanna vett, és az összest, akik néhány másodperc alatt elalszanak. Lenyugtatom a szívverésem.
Rambin leszúrja az összes medvemutánst, és Gale is, amik Aspen közelébe vannak.
Prim lemászik a fáról, de az utolsó ágon megcsúszik, és leesik. Rambin odamegy hozzá, kisimítja a szőke tincseket a homlokából, majd felhúzza. Egymásra támaszkodnak, Prim sántít - megrándulhatott a bokája - Rambinnak pedig a nyaka, és az arca is vérzik.
- Közelítsenek a kisfiúra - hasít bele a levegőbe Plutarch hangja. Fél pillanat alatt ráközelítenek az öcsémre, szinte ösztönösen mozdulok a képernyő felé. Így, közelebbről még jobban látom a sebeket, amit a fák ágai, és a mutánsok karmai okoztak. Hátranyaklik a feje, száját eltátja a fájdalomtól. Prim leguggol mellé, és megsimítja a fiú arcát.
- Mid fáj? - kérdezi rekedt hangon a lány. Aspen felszisszen, ahogyan megmozdítja a karját. Rambin felé mutat.
- Előbb az ő sérüléseit lásd el! - mondja.
- A négyes lányra az ötös kamerát - utasítja Senatus. Szám elnyílik. Rambin arcán egy vastagabb seb húzódik, jobb halántékától az orrcimpájáig, majd onnan a szája felé kanyarodik, ezzel két részbe ossza az arcát. Vér csörgedezik belőle. Prim idegesen kapkodja a tekintetét a két fél között.
- Nem akarom itt ellátni őket. Be kell mennünk egy házba,hogy steril legyen a környezet - mondja gyorsan. Gale átkarolja a Rambin derekát, a lány kezét pedig a vállán veti át. Aspen egyedül sétál, noha minden mozdulatnál grimaszba torzul az arca. Igyekszik minél kevesebb hangot kiadni, de akaratlanul is feljajdul. Prim is sántít, nehezen vonszolja maga után a bal lábát. Aspen odamegy hozzá, és bár fájhat neki, hogy Prim teljes testsúlyával rá támaszkodik, tűri a szenvedést, és segíti a kislányt.
Rambin felzokog, és lebucskázik a földre Gale karjaiból.
- Rambin, mi van? - kérdezi Gale türelmetlenül, de még is szelíden. Talán inkább követelőzően, mint türelmetlenül.
- Nem kapok... levegőt - motyogja, és vergődni kezd a földön. - És nagyon... fáj...
 Zokogása olyan hangos, hogy csodálom, ha nem hívja fel magára a többi Kiválasztott figyelmét. Gale felkapja a lányt, hogy az erdőből a legközelebbi házhoz vigye.
- Gale, a mi házunkba! Talán van ott valami orvosság - mondja Prim, és elszakad Aspentől. Aspen elveszíti az egyensúlyát, de sikerül visszabillentenie.
- Ürese  van, Prim. Üresen, ahogyan Aspenéké is - feleli a fiú. Belöki az egyik vályog ház ajtaját, és lefekteti a lányt a kanapéra, aki egyre csak azt hajtogatja, hogy fáj neki valamije.
- Mid fáj? Rambin, nézz rám! - Prim megfogja a lány arcát, és kényszeríti, hogy rá nézzen, nem ereszti, amíg annyira meg nem nyugszik, hogy tudjon értelmes mondatokat kinyögni.
Gale előszedi az orvosi felszerelést, odanyújtja Primnek a fertőtlenítőt, és a gézeket. Kitisztítja a sebet, miközben Rambin azt magyarázza, hogy fáj neki. De nem mondja meg, hogy mi. Mire századszor is elmondja ezt, de nem válaszol Prim kérdésére, ő még is száz egyedszerre is megkérdezi, ugyanolyan végtelen türelemmel. Végül kinyögi.
- A szívem - feleli, és zokogásba tör ki. - Jeff meghalt. Meghalt!
Le sem esett egészen eddig, hogy hatan voltak, de mostanra ötre csökkent a létszám. Eszembe jut az ágyú, és a tehetetlen Jeff is, akinek valószínűleg megkapják a hulláját. Gyomrom borsó méretűre zsugorodik.
- Uram, történik valami a nyolcas kamera előtt. Megint belesétált valaki a Szektorba - mondja egy magas nyakú nő. Seneca arrébb lép a nagy monitortól, és a nőhöz megy.
- Lucinda, ágyút készenlétbe - mondja Senatus. Csatlakozik a testvéréhez. Észreveszem, hogy már nem Aspenéket látom, hanem egy szemüveges, sárgabőrű lányt. Eszeveszett tempóban rohan, annyira gyorsan, amennyire csak tud. Kövekhez ugrál át, majd lehengeredik a földre. Mikor újra felkel, megmerevedik az arca, teste dermedté válik, izmai megfeszülnek a nagy kabát alatt, majd összeesik.
Eldördül az ágyú.
Kérdések kavarognak a fejemben, kezdem azt hinni, hogy sosem kapok rájuk választ. Mi történt ezzel a lánnyal? Mit értett azalatt Lucinda, hogy a Szektorba van? Honnan sejtette Senatus, hogy a lány meg fog halni? Mit vétett ez a sok gyerek a Kapitólium ellen, hogy ilyen borzalmas sorsra kárhoztassák őket? Mit számít ennek a három zsarnok mentornak, hogy én ki vagyok? Miért enyhült meg Senatus arca, amikor Plutarch felvilágosította, hogy ki vagyok? Zsong a fejem. Választ akarok kapni az összes idióta kérdésemre, vagy legalábbis leírni őket egy papírra, és lenyomni minden Játékmester torkán.
Hányan is haltak meg ebben a két napban? Tizennégyen, ami bőven sok halál ahhoz képest, hogy csak a Viadal második napja van. Nem tudok vissza emlékezni, nálunk mennyien haltak meg.
- Ez meg mi a franc volt? - fakad ki Johanna.
- Látod, Seneca, ez a következménye annak, hogy nincs pontosan megbeszélve, ki és mikor jöhet ide. Ki kellett volna küldenünk őket.
Értetlenül pillantok Seneca Craneről Senatus Cranere, majd a barátnőmre, Johannára. Két napja van bent  Aspen abba az átkozott arénába, és már így is túl sokszor halt meg majdnem. Valahogy a tudtára kell adnom, hogy nem mehet a Szektor közelébe, legyen az bárhol, és legyen bármi az a Szektor...
- Menjenek ki innen - int lekezelően Plutarch. Seneca kifejezéstelen arccal néz rám. Megfordulok, és magam után rángatom Johannát. Lifttel indulunk felfelé, az első emeletre. Johannát úgyszólván (őt idézve) kirakták a hetedik emeletről, miután a mentoraltja meghalt, ezért itt-ott lakik. Néha Annie-nél és Finnicknél. Ma ezt mondta, reggel (idézem) "Nálad fogok csövezni, remélem nem gáz!", szóval nálam alszik.
Megnyomom a KAE gombját, és leülök a lift padlójára. Aspen arca olyan meggyötört, ahogyan ott ül a Tizenkettedik Körzet egyik konyhájának székében, szinte én rosszul érzem magam. Arca sápadt, már-már zöldes árnyalatot vesz, ide-oda dülöngél.
Prim még mindig Rambint próbálja megnyugtatni, szerintem teljesen megfeledkezett az öcsémről.
- Johanna, köszönöm - jut eszembe. El kellene mennem a Boltba is, hogy ki tudjam fizetni a tartozásomat.
- Felesleges köszöngetned - mondja, és játékosan a vállamba bokszol, miután felhúzott a földről. Felérünk a szintemre, kilépünk a liftből.
A lakosztályunkon találom a zokogó Cashmeret, a könnyező Glosst. Éppen pakolnak.
- Hát ti meg hová mentek? - Hangom szárazabb, mint akarom, de nem érdekel.
- Haza. - Gloss sziklaszilárd hangjától kiráz a hideg, és éppen bepakolja Cashmere bugyiját egy bőröndbe. Nagyon össze lehet törve, ha a bátyjának kell elpakolnia a fehérneműjét. Mindent  hazavisz vajon, ami itt van? Ezt megteheti?
- De nem azt mondtad, hogy itt kell maradnotok? - nézek furcsán Johannára. A lány beszívja alsó ajkait. Nem válaszol, helyette a szobámba megy. Követem.
- Johanna, mi a franc folyik itt? - sipítom, és a fülemre tapasztom a tenyeremet, mintha tompítani akarnék valami nagyon erős zajt. De az is lehet,hogy csak így próbálom meg megakadályozni azt, hogy a valóság beáramoljon a tudatomba. Johanna leveszi a kezemet a fülemről, és két kezébe fogja. Felfelé biccent, a fejem felé. Ott van egy kamera.
Tudom, mert elégszer láttam már. Tehát amiről szó van az nem tartozik Snowra.
- Világos - mondom. Bekapcsolom a KAE-t, épp jókor, mert azzal szembesülök, hogy Aspen lefordul a székről, és ájultan esik össze a padlón. Kisebb fajta sikoltás hagyja el a számat. Arra számítok, hogy Cashmere és Gloss benéz, nem-e támadott meg valaki, de rá kell jönnöm, hogy nem vagyok már a mentoraltjuk. Amíg ők voltak a mentoraim, addig tartoztak értem felelőséggel, innentől kezdve már nem. Vagyis onnantól kezdve, hogy én is mentor lettem. Sírógörcsöt kapok, mert egyből arra gondolok, hogy egyedül maradtam, hogy Aspen is meghalt.
- Hozd a csekkeket, és vonszold le magad a Boltba! - adja ki az utasítást gúnyos hangon Johanna. Mielőtt megmozdulnék már is terem az ajtónál, és szélesre tárja. Még mindig nálam van a táska, amibe a három csekk van. Egy Raventől, egy Celintől és egy Feirhidtől.
A tizenharmadik szinten van a Bolt, tehát liftbe szállunk, amíg fel nem érünk addig a KAE-n nézem a Viadal hologramos változatát. Prim éppen átvizsgálja Aspen testét, és megpillantja, hogy a hátán csupa vér az ruhája. Int Galenek, hogy foglalkozzon Rambinnal, ő maga pedig leszedi Aspenről a kabátot és a felsőt.
Az öcsém teste izmos, noha még csak tizenhárom. Látszanak a kezdetleges kockái a hasán, a karjain is dudorodik valami bicepsz féle. Prim nem jön zavarba öcsém félmesztelen teste láttán, inkább csak még gyorsabban dolgozik.
Kiszállunk a liftből, és a hetes szobába megyünk, ami a Bolt.
- Már megint te? - kérdezi a cicabajuszos nő Johannától, de a lánytól csak egy kaján vigyort kap.
- Mondtam hogy fogok fizetni - feleli gúnyosan, miután letettem a medveriasztó árát tartalmazó csekket, ami ötszáz panemony volt. Ez a pénz Panem országának hivatalosan elfogadott pénzneme, összesen három bankó van. Egyszáz, Ötszáz, és Ezer. Az Egyszázason Snow elnök unokája látható, másik oldalán a Körönddel. Az Ötszázason egy csokor fehérrózsa, és a Nagy Híd, amin keresztül át lehet jutni a Második Körzetből a Kapitóliumba. Az Ezer Panemony bankón pedig maga Snow elnök található, és a palotája.
Mindenki csak PM-nek rövidíti.
Beváltom a csekkeket megfelelő összegű pénzre, majd elkezdem nézni a katalógust, amikben a választékot lehet megnézni.
- Biztos sok vért vesztett - mondja Johanna. - De úgy látom vért nem árulnak.
Befejezi a másik katalógus lapozgatását, és újért nyúl.
- Ez jó lesz szerinted? - kérdezem egy doboz vérsűrítő kapszulára bökve.
- Ne nézz rám, nem vagyok orvos - tartja fel védekezően maga elé a kezét. Aspen sebét össze kell varrni, szóval orvosi tűt és cérnát írok a listára, és közben szólok az eladónak, hogy telefonáljon oda a Játékmestereknek, hogy ezúttal készüljenek az érkezésünkre. A Feirhidtől kapott pénzt teljesen elköltöttem. A medveriasztó, a tű a cérna, két doboz fájdalom csillapító, és egy üveg altatószirup 50000 PM-ba kerül majd nekem.
Sípolni kezd a KAE. Megnyomom a gombot, és látom, ahogyan Prim még mindig próbálkozik élesztgetni Aspent, de nagyon vérzik a sebe.
- Ennyi lesz - mondom, és lecsapom az asztalra a pénzt. Johanna is hasonlóan türelmetlen mint én, mert amikor a csaj kihozza a termékeket, és nekilát szépen, lassan, komótosan becsomagolni, durván rákiabál, hogy tegye arra a bizonyos helyre a csomagolópapírját, és elmarja előle az ajándékokat.
A lift most még lassabb, mint általában, de azért csak leérünk vele.
Ezúttal nem engednek be, csak elveszik tőlünk az adományokat, és ránk csukják az ajtót.
Miközben megyünk fel az első emeletre, végig figyelemmel kísérem az adást.
Prim arca eltorzul, ahogyan Aspen sebét tisztítja. Felesleges lépésnek tűnik, de semmi szükség arra, hogy vérmérgezést kapjon. Pár perc telik csak el, az ezüst ejtőernyő koccan az ablakban, és fent akad a kilincsen. Gale szalad ki a csomaghoz, miközben be hozza bontja is ki.
- Gyógyszerek, és eszközök, amikkel összevarrhatod a sebet - közli Primmel. - Három doboz gyógyszer is van.
Rambin ismét feljajdul, keserve sírása nem akar abbamaradni.
- Az altató - bök Prim a kis üvegcsére, miközben elveszi Gale-től a steril eszközöket. - Kanál van hozzá?
Visszamegy, és befűzi a tűbe a cérnát, lehajol Aspen testéhez. Ha eszméleténél lenne, biztos, hogy fájna neki, ezért remélem, hogy nem fog észhez térni, amíg Prim varr.
- Nincs - mondja Gale.
- Keress valamit, amibe tehetsz! - Rambin a kanapéba fúrja a fejét, és üvölt, mint a fába szorult féreg. Primet nézem, ahogyan tökéletesen varrja az öcsém hátán húzódó sebet, amit a medvemutáns ejtett rajta.
Aspen egy hős.
Ilyen súlyos sebesüléssel sem akarta, hogy őt lássák el előbb.
Az Aratás előtt megígértettem vele, hogy ha esetleg őt sorsolják ki, akkor nem csinál semmi ostobaságot, törekszik a túlélésre.
Egy könnycsepp nyaldossa végig a jobb arc felemet, majd a balt is. Záporozni kezdenek, és sírva fakadok. Ha az öcsém meghal, teljesen egyedül maradok. Marvel meghalt, Aspen is meg fog. Azon kapom magamat, hogy Johanna vállara borulva zokogok.
Egy darabig csendben tűri a kirohanásomat, utána viszont rám ripakodik.
- Azzal, hogy bőgsz, nem segítesz Aspenen! Kapd össze magad, szöszke, és induljunk további támogatókért!
Johanna ellök magától. Este kilenc óra van. Sok minden eltelt azóta, hogy Feirdhiddel vacsoráztam.
Az Arénában azonban maximum délután öt óra lehet, épp, hogy sötétedik. Hozzászokhattam volna, hogy ott úgy alakítják az idő múlását a Játékmesterek, ahogyan kedvük szottyan, de amikor én voltam Kiválasztott egyáltalán nem tudtam, hogy mik történnek idekint.
Akkor csak a saját életemért voltam felelős, most azonban Aspenéért. Ha őt is elveszítem Marvel után, az Első Körzet maga lesz a földi pokol. Muszáj lesz hazatérnem, és minden évben végig kell szenvednem az Aratást, azután el kell jönnöm a Kapitóliumba, hogy végignézzem a mentoraltjaim halálát. Talán három évenként megúszom. Csak van más bajnok, aki elvállalná ezt a nemes, ám de borzalmas feladatot, hogy a halálba segítse azt a két gyanútlan gyermeket. 
Cashmerenek és Glossnak nyoma sincs az emeletünkön, amikor felérünk Johannával. Majdnem rákérdezek, hogy ő miért nem húz haza, amikor megtehetné. Én élnék a lehetőséggel. Már, ha nem ölném meg magam előtte.
Letelepszünk a tévé elé, és elkezdjük nézni a Viadalt.
Most épp a hatos fiút mutatják. Megtalálja a csapdát, amit Gale állított, és kiveszi belőle a mókust.
Ördögi fény csillan a szemébe, megszagolja a prédát. Szinte érzem, ahogyan összefolyik a nyála a szájában, szinte érzem a kínt, amit az éhezés nyújtott nekem tavaly.
Megfordul a tengelye körül, tekintetével egy fát keres, ami alkalmas arra, hogy felmásszon rá. Vagy csak tüzelő után néz.
- Ne, hogy tüzet merj gyújtani! - Hangot adok a csalódottságnak, amikor látom, hogy a srác kis kupacot rendez össze a gallyakból, amiket talál.
Az ég alja már javában szürkül, a füvet szellő lebegteti. Talán az alkonyi fényben nem fog feltűnni a Hivatásosaknak a tűz füstje. Remélni tudom csak, hogy így lesz.
Nem telik bele öt percbe, a fiú már süti is a zsákmányt, amit aljas módon ellopott. Ezért itt kint megölnék.
Ott bent, viszont nem ezért fogják kinyírni.
Meggondolatlanságot követ el, pedig ha látta a Viadalt a televízióban tavaly, akkor tudhatta, hogy így halt meg az a lány. Már nem tudom melyik körzetből érkezett a mészárlásra, de annyi biztos, hogy megöltem volna. Nem tudom mi történhetett, hogy nem sikerült kinyírnom, de végül a Hősszerelmes Peetának kellett visszamennie, hogy eldördüljön az ágyú. Megborzongok.
A fiú elégedetten falatozni kezd, miután megette, nem oltja el a tüzet, pedig már teljesen besötétedett. Feláll, és egy fának támaszkodik, ami a tűz közelében van. El akar mozdulni, de nem sikerül neki: egy kés pengéje áll a fiú csont sovány vállába. Odakap hozzá, a tűz fényt ad szenvedő arcának. Lekúszik a fa tövébe, ordítás hagyja el a száját.
Nevetés harsan.
A sötétből kiválik két alak. Egy nyurga, barna bőrű, fekete hajú lány, és egy kopasz, nagydarab, csupa izom fiú, akinek fejéből tüskék meredeznek ki.
- Mondtam, hogy sötétben is pontosan célzok - gúnyolódik Pszihé Cruel Darellel, aki megcsóválja a fejét. A hatos fiú arcáról félelmet lehet leolvasni, és érzem a fájdalmát. Még mindig ott a kés a vállába. A kamera a fiú szenvedő arcára fókuszál, majd a késre vándorol. Az szinte teljesen átszúrta az imént említett végtagot, legalábbis erre tudok tippelni. Egészen a markolatáig mélyedt bele a húsába.
- Most mit is csináljunk vele? - kérdezi Darrel, szemében ördögi fény csillan. Pszihé Cruel ördögi mosolyra húzza vastag ajkait. Majd a fiúhoz lép.
- Drágám, hát téged nem tanítottak meg, hogy ne gyújts tüzet sötétben? - dorgálja. Hangja olyan, mint amikor egy tanárnő kérdezi a diákot, hogy "Téged senki sem tanított meg tisztességesen beszélni?". Végigsimítja a kezét, az ujjaitól felfelé. Amikor a késhez ér, beljebb nyomja. Igaz, nem tud jobban belemélyedni szegénybe, de így is elég nagy fizikai fájdalmat okozhat. Megforgatja, majd kihúzza. A fiú felüvölt, Darrel pedig pukkadozni kezd a nevetéstől.
- Felesleges kiáltoznod. Senki sem hall - mondja, azzal fej berúgja a térdével.
Elered az orra vére, így két sebet is szerzett.
A kamera felváltva mutatja az ördögien gonosz tekinteteket, és a kétségbeesett fiút, akinek izzadság hömpölyög a homlokán.
Bevillan egy emlékkép.
Egy pszichopata fiúról, aki épp egy sziklához szorítva próbál megfojtani a vízben. Végigfut a remegés a gerincemen, és felsikítok. Nem tudom nézni, ahogyan ezt a fiút megölik.
Hajamat tépem, miközben könnyek mossák az arcomat, és keverednek a nyálammal. Undorítóan bőgök, szívettépően zokogok, nem olyan egy könnycseppes dolog ez.
Johanna teljesen meg van illetődve, nem tudja mit tegyen, csak néz. Titkon várok tőle egy kis beszólást, valamit, amivel jól megaláz, de nem szól semmit. Látja, hogy nagyon kész vagyok.
Akkor sem nyugszom meg, amikor eldördül az ágyú.
Sokkal keservesebben bőgök, pedig Aspen már biztonságban van, Pszihéék a másik irányba indultak.  
- Glimmer! - Johanna hangja éles. - Aspent nem bántották.