20 feliratkozós különkiadás

Egy normális világban

Sziasztok bajnokok!

Nyugodjatok meg, nem feledkeztem mega  blogról ebben a pár napban. A szikrából már 7 azaz 7 fejezet megvan, szóvaal, haladgatok. :)

Ez a 20 feliratkozós különkiadásom - mint a címből is látni- és betudjhatjuk 10.000 oldalmegjelenítéses különszámna is. Igaz, már túlszárnyaltuk, és a kerek 10.000-ről lemaradtam, de akkor is.... vááá. Mondom, nem hiszem el. Nem most akartam kirakni, hanem hétvégén de már olyan régóta meg van írva, és annyira kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá, hgy azt el nem tudom mondani.

De nagyon örülök neki, köszönöm szépen. Nem mondok semmit erről a kis szösszenetrő, minden rövidesen ki fog derülni. De láthatjátk a címben is, hogy nem szokványos rész....

Jó olvasást!

Lauren W.

 

 

- Ki van zárva - motyogom Carlának, az egyetlen barátomnak. - Nem fogom leégetni magam mindenki előtt. Ez olyan gáz.
Zavartan megigazgatom a ruhámat, és kitűröm a szememből a hajamat. A ruhámon egy hatalmas, élénkpiros folt éktelenkedik, a mellkasom alatt. Legalább akkora, mint a tenyerem.
- Ugyan, Glim, ne légy nevetséges, észvesztően nézel ki.
Megforgatom a szememet. Tényleg szép voltam. Ez az iskolás bál, pedig a tökély volt, egészen addig, míg az a béna Marlee le nem öntött egy pohár punccsal. Most a fehér ruhám teljes mértékben tönkrement.
- De ez itt... - mutatok a foltra. - Ha kimegyek, mindenki rajtam fog röhögni.
Carla megigazít egy csatot a hajában, majd sokatmondó pillantással rám néz.
- Senkit sem érdekel, hidd el. De ha ennyire magad alatt vagy, akkor jobb lesz, ha ezt odaadom- mondja. Leveszi magáról a fekete csipke bolerót, ami egészen előrenyúl, pont úgy, hogy takarja a foltot. Ráadásul, tökéletesen passzol az övemhez, és a cipőmhöz. Igaz, hogy eltakarja a hátát, ami a ruhám ékességének fénypontja, de ha ez az ára annak, hogy ne legyek a nevetség tárgya... ám legyen! Magamra rángatom Carla boleróját. Tökéletes. Örömömben a nyakába ugrok.
- Te vagy a világ legjobb barátnője - szorosan magamhoz ölelem.
- De már nem sokáig, ha kiszorítod belőlem a szuszt - motyogja, mire elengedem. Mindketten hangos hahotában tőrünk ki. - Akkor visszamehetünk?
Még egyszer belepillantok a tükörbe. Megigazítom a kontyomat, a szoknyám rétegeit összerendezem. Imádom a tüll részét simogatni, mintha valami fátyol lenne. Igen, olyan érzés, mintha menyasszony lennék. Kilibbenünk Carlával a mosdó ajtaján, egyenesen a táncparkett felé. Mindenfelé fények világítanak, lampionokkal, szalagokkal dekorálták fel a termet. Az iskola tornatermét teljes mértékben átalakították. A hátsó végében a DJ pult foglalt helyet - ami annyit tesz,hogy odarakták a zenelejátszót, a bal oldalon, pedig végig asztalok sorakoztak, fehér terítővel lefedve, rajtuk rengeteg finomsággal, és a mindent elrontó punccsal. Odalibegünk Carlával, és falatozni kezdünk. Én sütit eszek, Carla pedig a mini szendvicset kóstolja meg.
- Hol a párod? - kérdezem, és szememmel keresem Martint, aki a legkevésbé sem akar előkerülni. Carla Martinnal jött. Totál egymásba vannak esve.
- Nem tudom. Hát a tied? - kérdezi, és Christent, a pasimat kezdi el kutatni. Egyik fiú sincs meg, de gondolom biztos szívnak egy kis friss levegőt.
- Majd elő kerülnek - legyintek,és öntök magamnak a puncsból. Christenttel három hónapja alkotunk egy párt, és nagyon boldog vagyok mellette. Nem tudom megmondani mit szeretek benne, de azt nagyon. Néhány perc múlva egy nagyon jó szám következik, mire elrángatom Carlat az asztaloktól. Elkezdünk táncolni, a zene ritmusára ringatjuk a csípőnket. Nevetünk, és ekkor valaki elragadja mellőlem barátnőmet. Martin az. Elnézem nekik, de semmi kedvem egyedül táncolni. Vissza mennék a büféhez, azonban, valaki hátulról átöleli a derekamat, lágy csókot lehel a nyakamra.
- Szia Glim - suttogja a fülembe negédes hangon.
- Szia Chris - suttogom én is, majd megfordulok. Parázsló kék szemeibe nézek, amik ontják magukból a vágyat. A vágyakozást irántam. Táncolni hív, én pedig gondolkodás nélkül bele megyek. Nagyon jól érzem magam vele.
Először semmi kedvem nem volt eljönni erre hülyeségre. Aztán, nem bántam meg. Chris oldalán megfeledkeztem az összes gondról, még a foltról a ruhámon is. A zene lassúra vált, szóval átvetem a karomat a nyakán, ő pedig megfogja a derekamat. Keringünk, óvatosan, aprókat lépve.
Azonban, ezt a tökéletes pillanatot egy lány rontja el.
Elsétál mellettünk, tökéletes külsővel, makulátlanul tiszta ruhával, és rákacsint Christantra. Elönt a düh, és legszívesebben utána szaladnék, és helyre igazítanám azt a helyes kis hajkoronáját.
De Chris megszorítja a derekamat, jelezve, hogy csak rám figyel.
A zene a végére jár. Amikor teljesen vége lett, megfogja a kezemet, az ajkához húzza és megcsókolja.
- Mindjárt jövök - mondja. Bólintok, és leülök az egyik asztalra. A teremben lévőket pásztázom. A tizenhat évesektől tizennyolc évesekig minden korosztály.
Megtalálom Carlat es Martint, akik félrehúzódtak egy sarokba smárolni. Megmosolyogtat a gondolat.
Mindenhol párok. Az én párom meg sehol.
A teremben egyre fülledtebb, és fülledtebb lesz a levegő. Mindenki boldog, csak én vagyok ennyire egyedül. Mennyi ideje ment már el? Tíz perce? Húsz? Akármi is lehetett a dolga, ennyi idő alatt már végeznie kellett.
Így hát felkerekedem, magamhoz veszek egy puncsot, és Chris keresésére indulok. Amikor kilépek a terem ajtaján, megpillantok néhány most érkező párocskát. Néhányuk fényképezkedik, néhányuk pedig csendben beszélgetnek. Christ keresem a szememmel, és meg is pillantom. De nem egyedül van.
Szemembe könnyek szöknek.
Két választásod van Glimmer Peterson. Elfutsz bőgve, vagy odamész, és jól megmondod a magadét.
Mielőtt gondolkodnék, a lábam ösztönösen megindul feléjük. Chris ebben a percben csókolja meg a lányt. Hátra rántom a hajánál fogva, mire értetlenkedni kezd, egészen addig, amíg hátra nem pillant, és meg nem lát.
Az összes szemrehányást, amit csak tudok, beleviszek ebbe a pillantásba.
- Hogy tehetted? - kérdezem, szememben könnyekkel, a torkomban pedig egy gigantikus méretű gombóccal.
- Glim, én csak...
- Ne merészelj így hívni. Az én nevem Glimmer. Te nem szólíthatsz így, aljas féreg.
Azzal a lendülettel ráborítom a puncsom felét. Aztán gondolok egyet, és a maradékot a lotyó nyakába öntöm. Sarkon fordulok, és az ajtó felé veszem az irányt, amivel kijuthatok a szabad levegőre.
- Glimmer kérlek! - sopánkodik. Nem érdekel a magyarázat.
- Dögölj meg - kiáltom vissza neki. Aztán, elgondolkodom. Egy ilyen lehetőséget nem hagyhatok ki. Megfordulok, és felmutatom neki a középső ujjamat, még hozzá vigyorogva.
Nem láthatja meg, mennyire összetört. Miután kiértem a látómezőjéből szaladni kezdek. Meg sem állok a verandáig, ahol elégedetlenül nyugtázom, hogy szakad az eső.
- A francba - préselem ajkaim közül. A fenét érdekli - és nekivágok a fénylő lámpákkal kirakott útnak, amíg egy kis pavilonhoz nem érek. Nem hosszú idő, de elég ahhoz, hogy teljesen elázzak. A hajam romokban, úgyhogy inkább kiengedem, és közben utat engedek a sírásnak. Miután végeztem, fejemet az asztalra hajtom, kezemmel pedig eltakarom a világ elől. Zokogok.
Hogy tehette ezt? Azt hittem szeret. De már semmiben sem vagyok biztos. Semmiben.
Nagyjából hét percig bőgök megállás nélkül, amikor lépteket hallok. Ijedten felkapom a fejemet, készen arra, hogy elküldöm Christantet a francba, amikor rájövök, hogy ez nem ő.
Egy öltönyös alak jön felém, és kérdezés nélkül leül mellém.
Marvel Brooker. Ismerem.
Nem valami jól, de annyit elég róla tudni, hogy borzalmas humora van, ráadásul nem bírjuk egymást. Legalábbis, jobb szeretjük elkerülni egymást.
- Peterson - ja igen, és imád a vezetéknevemen szólítani. Kiráz a hideg tőle. - Láttam a kis akciódat. Nem volt semmi.
Keserűen felnevet. Mosolyra húzom az ajkaimat, és megtörlöm a szememet. Tuti szétsírtam a sminkemet.
- Sosem bírtam ezt a Christant gyereket. Nem értettem miért vagy együtt vele.
Senkit sem érdekel a véleményed - ezt akarom mondani neki, de végül máshogy hozza a sors.
- Hát, már nem vagyok. És én se értem magamat.
Ismételten kiráz a hideg.
- Nem kéne bemennünk? - kérdezi barátságosan. Megrántom a vállamat.
- Menj, ha akarsz - mondom, de gerincemen végigfut a hideg. Fázok. Marvel megrázza a fejét, és ciccegő hangot ad ki.
- Ezt mindig is ki akartam próbálni - mondja, és leveszi magáról a zakót. Aztán ráteríti a vállamra. - No,gyere már- noszogat, és felém nyújtja a kezét. Zavartan megfogom, és hagyom, hogy had vezessen maga után. Összefogom magamon a zakóját, és igyekszem figyelmen kívül hagyni az egyre jobban zubogó esőt. Amint beérünk az ajtón, és a terem felé vesszük az irányt, az összes szempár ránk tapad. A mi furcsa párosunkra. Elhaladunk a zene ritmusára vonagló testek mellett, és a táncparkett közepére vezet. A zene ismételten lassúra vált. A szívem dobog az idegességtől, nem tudom mit tegyek.
- Nyugi, Peterson - a kezemet a vállára vezeti, ő pedig átkarolja a derekamat. Megborzongok az érintésétől, noha nem mondom, hogy nem jó.
Teljesen más, mint Christant.
- Szóval, mivel érdemelt ki téged az a nyál gép? - kérdezi, és rengeteg undort vélek felfedezni benne. Megrázom a fejemet, mert érzem, ahogy újra elszorul a torkom, és ha megszólalok, újra hangos zokogásban törnék ki.
- Nem tudom - suttogom elhallóan, és utat engedek a könnyeknek.
- Jaj, ki nem állhatom, ha egy lány sír - mondja, és erősen magához húz. Átölel, én pedig a vállára hajtom a fejemet, és én is átkarolom. - Főleg, ha ilyen csinos lány.
- Úgy fáj - mondom, meg sem hallva az előző bókját. Pedig meghallottam, és nagyon jól esett. A könnyek újra és újra előtörnek.
- Elhiszem - simogatja a lapockám között a hátamat. Jól esik az érintése. Némán állunk.
Érdekes. Talán ez a Marvel még sem olyan rossz arc, mint gondoltam. Talán, még lehetünk barátok.
A zene fokozatosan változik.
Az új jövő ígéretével fejezzük be a napot.