Alternatív #4

Sziasztok!

Úgy hozta az élet, hogy megint nem tudtam szombaton hozni a részt, így inkább az új rész dátuma: valamikor hétvégente. ;)

Régen köszöntem meg dolgokat: 

- 5600+ oldalmegjelenítés

- Rengeteg kommentet. Elkezdtem felsorolni magamban, de rájöttem, hogy lehetetlenség lenne: 1 Nem akarok kihagyni senkit. 2 Nagyon sokan írtok, és nem tudom fejből felsorolni :)

A részről... Előre látom, hogy sokak kedvence lesz :)

Na, de jó olvasást, drágák :*

Lauren W.

Fellélegzem, amikor Marvel viszonozza a csókomat. Amikor abbahagyjuk, elhúzódok. Az alkonyat fényében a szeme sötétebbnek tűnik, mint valaha.
- Sajnálom - suttogom, miközben átkarolom a nyakát.
- Mégis mit? - kérdezi.
- Hogy nem mondtam el, amit érzek - mondom. - Akkor nem tudtam kimondani, de most már kitudom. Ahogy láttam, hogy Cato az utolsó pillanatban mondja el Clovenak, megbántam, hogy eddig nem tettem, de féltem. Féltem, hogy ettől gyenge leszek.
- Ne, Glimmer, igazán nem kell - vág közbe, de szájára teszem az ujjamat.
- Vagy talán nem voltam biztos az érzelmeimben. Idáig. De már biztos vagyok benne. Szeretlek, Marvel, szeretlek.
Újabb csókokkal halmozzuk el egymást.
- Én is - suttogja az egyik csókba. Teljesen belefeledkezünk egymásba: ha földrengés lenne körülöttünk, akkor sem tudnának szét szakítani minket. Egymásnak vetjük a homlokunkat,úgy nézem Marvel testét.
Kiütéseket veszek észre a nyakán.
- Mi ez? - kérdezem, és elfog a pánik. Nem lehet baja. Nem.
- Mi, mi? - kérdez vissza. Apró hólyagok borítják a nyakát, és ahogy látom, a mellkasán is elterjedtek. Végig simítom őket, mire a kezemen is feltűnnek a kis hólyagocskák. A francba, ez terjed, és fertőző.
- Mi ez? - ismétlem. Borzalmasan viszketni kezd, de ahogy vakarom, nem hagy alább: még inkább viszket. Akaratlanul is hozzáérek az arcomhoz, és a másik tenyeremhez, ezzel persze az is tele lesz kiütéssel. Felugrok, és próbálom figyelmen kívül hagyni a viszketést, de folyamatosan vakarnom kell. A jobb karomon kifakad egy hólyagocska, amiből véres, fehér genny szivárog. Ennek köszönhetően újabbak tűnnek fel. A francba!
- Marvel, mi a franc ez? - kérdezem, hangom hisztérikussá válik.
- Srácok - fut lihegve hozzánk Cato. Alkarját, homlokát ugyanilyen hólyagok borítják.
A pánik szétterjed a bensőmben, olyannyira, hogy úgy érzem, mindjárt elhányom magamat. Mi történhetett?
- Mit csináljunk? - kérdezem hisztérikus hangon, miközben érzem, hogy minden vakarásnál feslenek fel a hólyagok. - Mi a francot csináljunk?
Szememből könnyek folynak, meg akarom törölni, de nem megy. Toporzékolni kezdenék, de Marvel lehiggaszt a szorításával egy cseppet. Erősen tartja a vállamat, és megrázza a testemet. Igaz, hogy már ott is hólyagok borítanak, de nem számít.
- Először is, mi lenne, ha megnyugodnál.
Mély levegőket próbálok szedni, de nem megy, a szívverésemhez igazítom a légvételt, ami ugyancsak nem lassú.
- Kamera - tátogja Marvel. Ösztönösen körbenézek, eltelik egy kis időbe, mire rájövök mire céloz. Ez kellőképpen kitisztítja a fejemet. Ha a kamerák azt mutatják, hogy pánikolok - mert nyilvánvaló, hogy most engem mutatnak - akkor hamar elpártolhatnak tőlünk a támogatók. A levegő már egyenletesen áramlik a tüdőmbe, sikerült annyira vissza fognom magam, amennyire a helyzet megengedi.
- Mit csináljunk most? - kérdezem egy kicsivel higgadtabban.
- Először arra kéne rájönnünk, hogy mi okozhatta a kiütéseket - veti közbe Cato.
- A pollen - veti fel Marvel.
- Mi? - kérdezek vissza.
- Ami a növényekből szállt akkor, amikor odakergetett minket az a mutáns.
Újra bepánikolok, ezúttal azonban körmömet a bőrömbe vájom, olyan erővel, hogy vér kezd el szivárogni a vékony bőrréteg alól - ez segít a tisztán látásban.
Miután Marvel bekötötte a vágást, amit a késsel ejtettem magamon, igazából, hamar elállt a vérzés, de azért egy fedőkötést hagytunk rajta. Félek, hogy újra felszakad a seb, bár nem egészen vagyok tisztába vele, hogy mitől szakadhat fel.
- Mossuk le - javasolom. - Van fertőtlenítőnk is. Hátha jó rá.
Elismerően bólogatnak, és már indulunk is a tóhoz egy rakás fertőtlenítővel és gyógyszerrel. Igyekszem nem a visszkető érzésre gondolni, de minduntalan eszembe jut. A nap már alacsonyan jár, az alkonyat fényei festik színesre az eget. A tóban az ég fényei tükröződnek vissza, a színek táncolnak a hullámzó vízen.
Leguggolok a lágyan mozgolódó tiszta vízpartra, és magamra locsolok a vízből. Sosem voltam még zavarba ahogy megláttam a fiúk meztelen felsőtestét egy-egy edzés során, most azonban fülem tövéig pirulok, miközben Cato és Marvel belemászik a vízbe.
- Jobb? - kérdezem, választ azonban csak az elégedett sóhajokból kapok. Úgy döntök követem a példájukat, és alsóneműre vetkőzöm, majd beleugrok a vízbe.
A fájdalom mint egy varázsütésre csillapodni kezd, ahogy nyakig elmerülök a hűsítő vízben. Ám, amikor megpróbálkozok kijönni, vagy csak kiemelkedni a vízből, éles fájdalom rántja görcsbe a testemet. Hátam ívben meghajlik, és kezdem azt hinni megőrülök. Kínok között vergődök ki a partra. Marvel azonnal odajönne hozzám, ha nem produkálná ugyanazokat a tüneteket, mint én. 
Kiáltozások hagyják el a szánkat, és miután már hárman üvöltünk kórust, arra jutunk, hogy ez nincs rendjén - legalábbis, jutok, mert nem bírok megszólalni. A hólyagokból kiszivárgó genny, rá folyott a darázscsípésekre, és most ez a víz sem tett valami jót nekik. Hátamra gördülök, és próbálkozom visszanyerni az önuralmamat, amikor köhögni kezdek. Gyomrom felkavarodik, és a nagyon nagy koncentráció miatt nem hányom el magam. Marvel nem ilyen szerencsés, kiadja gyomra tartalmát, Catoig viszont el sem látok, mert szemem bekönnyezik. Pontok szöknek a látóterembe, félek, hogy meghalok. Mert ha ez így megy tovább,meg halok.
Egyenletesen veszem a levegőt, és küzdök a pontok ellen. Küzdök az ismerős sötétség ellen, ami el akar lepni engem.
Vad kiáltások törnek fel a torkomból, kezdem azt hinni, valaki meghallja, és megöl. Most a szövetségeseim se tudnak megvédeni, hiába is próbálnák meg. Ők is teljesen ki vannak ütve a fájdalomtól.

Miután egy kicsit visszanyertem a nyugalmamat, megpróbálok csepegtetni a fertőtlenítőből a hólyagra, de nem segít: amihez hozzá ér a gyógyszer barnás heg keletkezik.
A csillagok és a Hold lassan felkúszik az égre, amikor kezdek kicsit jobban lenni. Nem mondom, hogy szuperül érzem magam, de legalább már a kiabálást abba tudtam hagyni. Marvel, azonban nincs olyan jól, vadul vakarja a sebeit, hiába próbálok rászólni, nem megy, vagy egyszerűen nem hallja, vagy nem is érdekli. A poklok poklát éltem át, és valószínűleg ő is így érezhet. Cato elveszthette az eszméletét, ami lehet jobb is, mivel felharsan a Himnusz, a Kapitólium címere kúszik az égre. Én vagyok az egyetlen, akit érdekel, és én vagyok az egyetlen, aki figyel rá.
Én gyászolom a halottakat, Richát, és Clovet.
Először Clove arca tűnik fel, aztán Fridericháé, majd végül a kislányé a Tizenegyedikből.
Nyolcan maradtunk. Ennyi, kész. Huszonnégyből már csak nyolc játékos esélyes a győzelemre. Hasam meg kordul, de képtelen vagyok felállni, viszont képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy éhes vagyok. Csak a fájdalom tudja elterelni erről a figyelmemet.
Demetre hol lehet? Teljesen megfeledkeztünk róla. Talán elszökött.
Tudod mit Glimmer? - kérdezem magamtól.
Magasról teszek Demetrere. Szökjön el, ölesse meg magát, vagy tudom is én.
A fájdalom ismét erősödni kezd, de ezúttal én is erősebb vagyok.
Amikor valami koppan földön felriadok, és reflexből felegyenesedem. A hirtelen mozdulattól megszédülök, de az ejtőernyő látványától egyből felderülök. Mindössze két méterre van tőlem. Az nincs is messze.
Normális körülmények között felállnék, és odasétálnék. Vagy megvárnám, amíg valaki más idehozná. De mivel cseppet sincs normális körülmény, és én vagyok a legbeszámíthatóbb állapotban, nekem kell megoldanom a dolgokat. Nem állok fel, négykézláb mászva megyek oda a kis fémdobozhoz, amihez egy ezüst ejtőernyő kapcsolódik. Kinyitom a dobozt, és három dolgot találok benne: egy tégelyt, valószínűleg valami kenőcs, egy csomag fehér tablettákból, és egy papírdarab.
Először a papírt nézem meg.
Kenjétek be a balzsammal a csípéseket, és a hólyagokat, jó lesz mindkettőre, de naponta vegyetek be egy szem gyógyszert is, addig, amíg el nem tűnnek. A balzsammal naponta többször is kenhetitek. - C, G
Cashmere és Gloss küldte, szóval nekem és Marvelnek szánták, de nem tehetem meg, hogy ne adjak belőle Catonak is. Kegyetlenség lenne.
Mivel még mindig fehérneműben ücsörgök, úgy döntök, lekezelem a sebeket, és beveszem a gyógyszeremet. Ahogyan vékony rétegben felviszem az érzékeny bőrömre, a hatás azonnal érzékelhető. Először olyan, mintha lángolna a bőröm, de fél perc múlva, már teljesen megszűnik mind a viszketés, aztán hűvös érzés vált fel minden mást. A gyógyszerrel hasonló a helyzet: mintha lángra gyújtaná a számat, a torkomat, a tüdőmet. Szétárad az ereimben, és úgy érzem mindjárt meghalok. Aztán, az égető érzést a már jól ismert bizsergető hideg váltja fel, mint ha megégettem volna az ujjamat, és hideg víz alá dugtam volna. Felemelő.
Miután összeszedem szanaszét heverő önmagam darabjait, Marvelhez lépek a dobozzal, és az ejtőernyővel. A földön fekszik, vállát átkarolja, homlokát egy nagyobb, lapos kőre szorítja, verejtékcseppek csillognak a testén, fogait vicsorgatja.
- Nyugi, segítek rajtad - suttogom, mire felpattan eddig csukva tartott szeme.