Vége - vagy mi a szösz

Sziasztok, kedves olvasóim!

Rengeteget gondolkodtam, mielőtt ez a kis bejegyzés megszületett volna, és mire megírtam, könnyekben úszott a szemem. Előre is elnézést kérek, és köszönöm a megértéseteket.

Mint már a címben is láthattátok: ez nem új rész lesz.

 

 Sokan emlékezhettek arra a kis áprilisi tréfás bejegyzésemre a csoportban. A téma most is hasonló, viszont ebben nincs semmi vicc. Kezdjük ott, hogy biztos ti is észrevettétek, hogy más lettem: nem írok olyan hosszú intrókat, nem válaszolok a kommentekre, a részek késéssel jönnek. Valljuk be, régen a GT-nél nem igazán volt késés, kivéve, ha ihlethiány csapdájába estem. Sokáig húztam-halasztottam ezt a bejegyzést, de tegnap, amikor megnyíltam bloggerina barátnőimnek, annyira véglegesnek és igaznak tűnt, hogy többé nem tűrt halasztást. Ezzel nem ki-, hanem megmagyarázom, hogy mit miért teszek, és, hogyan jutottam el ebbe a szituációba, miképp kerültem a gödörbe. Amikor a legelején elkezdtem a Glimmer történetét, teljesen be voltam zsongva, annyira, hogy nem tudtam elengedni a halálakor ezt a lányt. De ezt a részt nyílván mindenki ismeri már; így elkezdtem az Alternatív fejezeteket, amik csak még közelebb hozták hozzám ezt a különleges lányt, na meg persze Marvelt. Barátnőim csak Marmerként emlegetik őket.

 Az utolsó fejezet, és az epilógus között rengeteg idő telt volna el: épp annyi, hogy el tudjak mesélni két történetet. Így körvonalazódott bennem A szikra, amit remekül (úgy értem teljesen) sikerült is befejeznem, még januárban. Sokaknak nem titok, hogy terveztem egy harmadik részt/évadot (kinek hogy tetszik) ami a Miattad címet viseli/viselte volna.

 Jól látjátok. Volna.

 Elkezdtem. Tényleg, nagyon komolyan elkezdtem írni, szerettem volna megkoronázni a szériámat egy a Kiválasztotthoz hasonló (noha biztos nem ért volna fel hozzá) befejezéssel.

 

 Nem sikerült, és mélységesen sajnálom, de nem tudok írni. Nem tudom megírni Glimmer életét ebben az időszakban, lehet, hogy azért mert míg én magam boldog vagyok,Glim a poklok poklát éli át, és képtelen vagyok azonosulni vele - ami eddig nem jelentett gondot. Fáztam, éheztem vele, mindent sikerült megjárnunk együtt: de a Kapitólium csataterét, és az azt megelőző propaganda háborút nem.

 Sok esetben úgy érzem, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy egy ilyen volumenű háborút írjak le.

 (Off: elnézést ha kicsit csapongok a gondolatok között, de nehéz szívvel gépelem ezeket a sorokat, és annyi mindent elszeretnék mondani és semmit sem akarok kihagyni. Igyekszem lényegre törő lenni ettől függetlenül. De erősen hajlok a sírás fele.)

 Ha újrakezdhetném, akkor GT végén, miután Marvel meghalt, Glimmer pedig hazatér, akkor felteszem azt az Epilógust.

 De akkor csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarom elengedni Marvelt, Glimmert és a többieket mert borzasztóan megszerettem őket. Akkor nem tudtam, mennyire lesz kedvem X idő után ezzel a sztorival foglalkozni.

 De új bonyodalmat hoztam be azzal, hogy elkezdtem írni Glimmer mentor életét, Aspen Viadalát.

 Ezzel csak azt értem el, hogy még több karaktert hoztam be, akiket megszerettem, de A szikrában jól elláttam a bajukat.

 A legszörnyűbb az egészben, hogy A szikra végével ismét egy újabb bonyodalom jött be, és ha még sikerülne is végig vinni a blogon ezt az évadot, akkor sem lenne nektek kielégítő, hiszen óriási függővéggel zárul.

 Gondolkodtam rajta, hogy átírom a végét (nem ment).

 Jelenleg két lehetőség játszik.

- A) Abbahagyom. Úgy ahogy van, nem teszem ki a további részeket, amik már megvannak. Ezt sajnálnám, hiszen rengeteget dolgoztam vele, és mint már mondtam, ettől a döntéstől függetlenül imádom az egészet.

- B) Egyszerre kirakok mindent: kirakom a részeket A szikrából( külön bejegyzésben, természetesen) és a Miattad-ból is, amik megvannak. Akkor is, ha az utolsó fejezet befejezetlen maradt. Ennél a lehetőségnél befejezném a Miattad-ot, de vázlatpontos verzióban. Leírnám mik történtek volna, még néhány párbeszédet is beleírnék, mert nagyon sok él a fejemben. Végül az epilógus is kikerülne.

Úgy gondolom, ezek a lehetőségek játszanak, és szeretném, ha ti döntenétek. Kint lesz a szavazás az oldalsávban.

Nagyon sajnálok mindent. Imádom azokat, akik olvasnak, akik bent voltak a csoportba, akik kommenteltek, pipáltak, cserét kértek, méltányolták a véleményemet.

 Minden kis dicsérő szóra annyit tudok mondani, hogy KÖSZÖNÖM.

Nagy tanulság volt ez nekem: Glimmer szemszögén keresztül tanultam meg igazán írni. Ruta is ott volt igaz, és ő is közel került hozzám, Glim mégis más.

 Megtanított sírni, megtanított flörtölni, ölni, küzdeni, kitartani, szeretni. Megtanított írni.

 A Glimmer trilógia csillaga kihunyt - lehet nem örökké -, de ettől az életem része marad.

 Nem ilyen szöveget képzeltem el a blog egy éves születésnapja utánra, de sajnálattal kell nyugtáznom, hogy neki csak ennyi jutott.

Csodálatos egy év volt, minden egyes feliratkozónál és kommentnél úgy örültem, az első lenne, mindenkit szerettem, aki csak egy icipicit is bátorított.

Ezen a blogon keresztül, értettem meg igazán, milyen is egy közösséghez tartozni, milyen alkotni, rájöttem dolgokra, amiknek a későbbiekben biztosan sok hasznát veszem.  Barátaim lettek Glimmer miatt. Ennek a blognak köszönhetően ismertem meg Maja Tankwallt, Sofia Curringtont, Lili Leone-t, Thea Quincey-t, akiknek mindent köszönök.

Számos fantasztikus emberrel beszélgettem Glimmernek köszönhetően, sok lenne felsorolni, de erre a vonalra képzelje oda a nevét mindenki, aki valaha is váltott velem néhány szót:_______

Úgy érzem, alkotnom kell valami olyat, amit én találtam ki, új karaktereket kell megszeretnem, akiket aztán tényleg nem tudok elengedni. Sosem tudhatom meg, mi lett volna, ha nem kezdek neki A szikrának. Egy pillanatot sem bánok, amit a trilógia írásának szenteltem (jó, néhány gazdasági jog hármast azért bánok). Büszkén fogok dicsekedni azzal, hogy; „Igen, én írtam egyszer THG fanfictiont is” Nem mellesleg, két évad befejezett lett, a harmadikkal történtek kisebb kudarcok, de ember vagyok. És emberként hozhatok rossz döntéseket, és olyat is, amit később megbánok, esetleg sehová sem kívánom a következményeket. Ezt nem bántam meg, csupán belefáradtam az írásába, és úgy gondolom, itt az idő elengedni.

Az írást sohasem fogom befejezni, legalábbis, ez nincs tervben, aki szeretne a továbbiakban is olvasni tőlem valamit, az a Volt egyszer egy nyár... című blogon megtalál, amelyet a címre kattintva elérhet.

Továbbá a blogos e-mailom még mindig él, továbbra is várom a leveleteket, a facebook oldalam is aktív, privátban bárki megkereshet.

Egy biztos, Glimmer időszaka változást hozott az életembe, és egy remek korszak volt, nehezen tudom elengedni, de néha jobban fáj ragaszkodni valamihez, mint elengedni, és tovább lépni. Nem fogok tudni úgy tenni, mintha ez a csodálatos egy év nem lett volna az életemben.

Annó, amikor elképzeltem, hogy búcsúszöveget fogok írni nektek, nem ilyen volt. Akkor lezártam az egész, kerek történetet, felkerült az epilógus, és igaz az egyik szemem sírt a másik akkor is mosolygott volna. Hiszen sikerült. Nehéz küzdelmek árán, de megíródott a teljes Glimmer trilógia.

Őszintén sajnálom, hogy ennyire negatív hírt kellett hoznom, de tartoztam annyival mind nektek, mind magamnak – nem utolsó sorban pedig Glimmernek, Marvelnek, Aspennek és a többieknek-, hogy megmagyarázom a dolgokat. Nem szerettem volna szó nélkül eltűnni.

Természetesen nem így szeretném lezárni az egészet. Ha esetleg arra szavaztok többen, hogy kerüljön ki az eddigi összes megírt rész, akkor a végén lezárom egy köszönetnyílvánítással, hiszen mindenkinek óriási hálával tartozom, és úgy gondolom fontos, hogy tudjátok.

És természetesen, hogy legyen valami vidám lezárás is.

Hiányozni fogsz, Peterson, de itt az ideje a búcsúnak.

 

 

Lauren W.