11. fejezet II.

Sziasztok!

Megérkezett az új rész :)

Köszönöm Majának az előző részhez küldött komit, amint sikerül egy kis időt varázsolni magamnak, válaszolok rá!

Puszi, Lauren W.

___________________________________________________________

Olyan hevesen ölelném meg Marvelt, amennyire csak lehetséges. De eltol magától.

- Mi a bajod? - kérdezem egy kicsit élesebben, mint amennyire szerettem volna.

- Nincs sok időm, és csak segíteni jöttem - mondja, amitől azonnal bűntudatom támad. Ő még most is segíteni akar.

- Sajnálom Aspent - teszi hozzá kis hallgatás után. - Nem gondoltam volna, hogy ő lesz az.

Megrázom a fejem.

- Nem te tehetsz róla.

- Tehát - vált hivatalos hangnembe. - Van nekünk három lehetséges szövetségesünk. Celeste, Pszihè, és Darrel.

- Darrel és Pszihé ki van zárva - vágom rá szinte azonnal. - Nem mennek Aspen közelébe.

- De ezzel Celestet is elveszíted - mondja. - Vagyis, elveszíti.

Kezembe temetem az arcomat.

- Mi lenne, ha nem Celestevel kötne szövetséget? - kérdezem. - Kimozdulhatnánk a komfort zónából, ami megszokott. Mekkora csavar lenne, ha teszem azt fel... a Tizenkettedik Körzet Kiválasztottjaival kötne szövetséget?

Rágódik rajta egy keveset, majd belenéz a szemembe.

- Kik idén a Kiválasztottak onnan? - kérdezi legnagyobb meglepetésre. Ezek szerint, ahol ő most van annyira nem részletezik a dolgokat. Az íróasztalomhoz megyek, ahol a különböző Kiválasztottak adatait tartalmazó lapok vannak, arcképpel ellátva. Kikeresem Prim és Gale paksamétáját, és Marvelnek nyújtom. Lapozgatni kezdi, majd eltöpreng.

- Primrose Everdeen. Katniss Everdeen húga. Tizenhárom éves - olvassa. - Nem hiszem, hogy tökéletes választás.

- Aspen is annyi idős! - Csattanok fel.

- Igen, de Aspen megfelelő kiképzést kapott. Nem hiszem, hogy ő...

- Ne akard, Marvel Brooker, hogy összevesszek veled! - üvöltöm.

- Nem akarom, mindössze azt mondom, hogy Primrose nem a legmegfelelőbb választás.

- Prim - javítom ki. A homlokára csap a tenyerével.

- Katniss miatt csinálod. Tudhattam volna - suttogja. - De miért szeretnéd, hogy Aspen vele kössön szövetséget, ha egyszer úgy is meg kell halnia, feltéve, hogy Aspen jön ki élve - mondja ismét normál hangnemben.

- Ez... Ez nem igaz! - vetem ellen, de jól tudom, hogy igenis igaz. Katniss miatt is csinálom.

- És különben is. Pszihé és Darrel sokkal veszélyesebb lehet Aspenre nézve, ha nem az ő oldalán állnak.

- Te emlékszel Cato-ra? - kérdezem. - Gond nélkül elbánt volna velem, pedig szövetségesek voltunk.

Elgondolkodik, és én is magamba borulok. Nem tudom, miért gondolom így, egyszerűen csak szeretném ha Aspen a legbiztonságosabb környezetben lenne, már amennyire ez lehetséges. Talán esélyesebb lenne, de a gondolatba, hogy Aspen akár csak öt méterre van Pszihé-től, vagy Darrel-től...

- Úgy gondolod Prim és Gale nem lennének jók? - terelem a témát, hangom érzelgős. Előkeríti Gale fotóját.

- Ez a gyerek nem lenne rossz választás, de a kislány csak hátráltatná őket.

- De ugyanannyi idős, mint Aspen - emelem meg újra a hangomat

Valószínűleg valaki, aki hallja, hogy magamban ordítozok, komplett őrültnek hisz, de nem igazán hat meg. Már megszoktam.

- Ne kezdjük előröl - csitítgat. Megforgatom a szememet.

- Talán egy kicsit tényleg Katniss miatt csinálom - vallom be, és a könyökömre támaszkodok. - De Gale amúgy se menne bele Prim nélkül. Emlékszel Willre? - kérdezem. Bólint, és megsimítja a karomat. Legnagyobb meglepetésemre alig érzem az érintését, ahol hozzám ér, bizsergés futja át a bőrömet, körülbelül, mintha valami gyenge nyári szellő lenne, és ez megrémít.

- Fridericha húgára? - kérdez vissza a biztonság kedvéért.

- Igen. Teljesen olyan ez a helyzet, mint tavaly, csak most nem mi megyünk az arénába. Richa nem akart belemenni az öccse nélkül a szövetségbe, és Gale sem akar Prim nélkül. Ha úgy nézzük, csomagba vannak - magyarázom. A következő szavakat maga lesz a pokol kiejtenem, de, hogy elaltassam Marvel éberségét, és megbízzon a döntésemben, megteszem. - És Will is meghalt a Vérfürdőben. Mi a garancia, hogy Prim túléli?

Nem felel.

- Egyet jól jegyezz meg Peterson - kezdi. - A döntéseidet most nem csak te bánhatod meg.

Amikor kimondja az utolsó szavakat kivágódik az ablak, és nagy robajjal betódul rajta a szél. Felugrom, hogy becsukjam, de mire visszafordulok, Marvel már ott sincs.

Az este hátralévő részében ezen gondolkodok, és úgy döntök holnap első dolgom lesz kikérni Aspen véleményét az egészről.

Már csak egy eldöntendő kérdésem maradt, ez pedig nem más, mint Celeste kérdése. Szüksége van-e Aspennek rá ahhoz, hogy életben maradjon, vagy beérné Prim-mel és Gale-lel?

Arra jutok, hogy jelen állapotomban képtelen vagyok tisztán gondolkodni, túlságosan felzaklatott Marvel megjegyzése.

Egyet jól jegyezz meg Peterson. A döntéseidet most nem csak te bánhatod meg.

Ezzel kétség kívül arra célzott, hogy borzalmas döntéseket hozok, és általában megbánom őket - amiben igaza is van. De nem áll szándékomban úgy dönteni, hogy Aspen igya meg a levét. De mivel biztosíthatom, hogy Snow pont azt a taktikát követi, aminek én alá dolgozom, tehát nem akarja minden kis hibájáért megöletni Aspent?

Annyi itt a kérdés, és olyan kevés a válasz, meg a válaszadásra szánt idő, hogy belesajdul a fejem.

Nem merek arra gondolni, ezúttal milyen rémálmok fognak gyötörni.

Legnagyobb meglepetésemre semmilyen.

Reggel igaz izzadva, de kipihenten ébredek. Gyors tusolás után magamra kapok egy melegítő ruhát - amit természetesen át fogok cserélni - és kimegyek reggelizni. Az asztalnál Amira már ott van, és Celeste-tel egyszerre érkezünk ki az ebédlőbe, ami kétszer akkora, mint tavaly.

- Jó reggelt - köszönök óvatosan. Ha valamit nem értek, akkor az, az, miért is gyűlöljük egymást Celeste-tel. Egy kedves szava nem volt hozzám. Akárhogy agyalok, nem tudok rájönni arra, hogy mi az oka. Ő csak biccent nekünk.

Kisvártatva Aspen is megérkezik, aki leül mellém. Cashmere fut be utoljára, de gyorsan el is foglalja a helyét.

- Három napotok lesz, hogy mindent elsajátítsatok, amit még nem sikerült - mondja, és a szájába vesz egy szelet kenyeret. - Aztán a Játékmesterek megnéznek benneteket, és pontoznak, de ezeket nyílván tudjátok.

- Persze - mondja Aspen. Ő többet is tud, mint amennyit szabadna neki.

- Igyekezzetek mindenhová benézni, minél több dolgot próbáljatok ki. Nekem kifejezetten hátrányom származott az ehető növényeknél eltöltött csekély időből - teszem hozzá. Teljes mértékben igazat beszélek. Celeste vonakodva bólint, Aspen viszont tudja, hogy komolyan beszélek. A legtöbb dolgot átbeszéltem vele, de az ehető növények is utalhatnak az arénára. Kilenc perc múlva tíz óra, szóval

Celeste újra elrendezi a fürtjeit, Aspen pedig elköszön tőlem. Amira a liftig kíséri őket.

- Cashmere, nekem mi is tulajdonképpen a feladatom addig, amíg ők gyakorolnak? - kérdezem. Látszik rajta a feszültség, és, hogy még mindig mérges rám a ruhák miatt,pedig a feliratról, meg az égő címerekről tényleg nem tudtam, de ezt nem is próbálom elmagyarázni neki.

- Fogadásokra megyünk, ahol tehetősebb Kapitóliumi polgárokkal találkozunk - magyarázza, és hátravet egy fürtöt. - Csinosan öltözz fel, mivel szép vagy, túlzásba is viheted a ruhák kivágását. Legyél... hivalkodó.

Egy másodpercre elönt a bűntudat, a szégyen, de ezeket a jól ismert érzéseket egy annál is jobban ismert váltja fel.

A düh.

A méreg, a harag, és ez mind Cashmere ellen irányul. Neki könnyű, hiszen egyedülálló, de nekem... Nekem ott van Marvel.
Csak bólintok, és a szobámba vágtatok. Kiszórom a szekrényben lévő ruhákat, valami megfelelőt keresve. De mindegyik túl kihívó.
Az egyik, válltól lefelé, gondosan kikerülve a mellem, tiszta fekete csipke, és alig ér a combom negyedéig, mély dekoltázsa a köldökömet súrolhatná.
De legalább fekete. Az indulás előtt megkérdezték milyen ruhákat varrassanak nekem, mivel ugye csak a Kiválasztottaknak segíthet stylist, és előkészítő csapat, a mentorok maguk választják ki a ruháikat. Esetenként a kísérők segítenek - lásd, Effie Trinket. Nekem a fekete, és a sötét színek voltak az egyetlen kikötésem. Látom már, hogy hiba volt.
Egy halvány barna darabnak az egész háta nyitott, denevérujja van, és hátul rövid, elől még rövidebb.
Mérgesen dobom le a földre. Nincs józan eszük az embereknek? Szívem szerint jól orron könyökölném Cashmere-t, meg minden stylistot, magát Snow elnököt is.
Borzalmas bűntudatom lenne, ha ezekben jelennék meg. Marvel miatt.
- Igazán dögösen festenél ebben a ruciban - mondja Marvel búgó hangon, és egy strasszos, kivágott dekoltázsú, csipkés hátú felsőre mutat.
- Inkább, mint valami utcai ribanc - vetem hátra magamat az ágyon nagyot sóhajtva.
- Nem, ebben néznél ki úgy - mutat a fekete csipkés ruhára, amit magamban elkeresztelek Utcainak. Harsányan felnevet.
- Öt perced van - kiáltja Cashmere, de nem lép be a szobámba. Katasztrofális állapotot csináltam fél óra leforgása alatt. Majd egy Avox összetakarít.
- Marvel, segíts. Az Utcait nem akarom felvenni - sipítom. - De muszáj kívánatosnak tűnnöm a támogatók miatt.
Marvel beletúr a halomba, és egy egészen elfogadható egészruhát mutat fel. Igaz harsány piros - milyen jó, hogy tiszteletben tartják a kéréseimet - és szintén a köldökömet fogja súrolni a kivágása, de legalább leér a vádlimig. Na, ez már tetszetős.
Piros magas sarkút húzok hozzá, és kifésülöm a hajamat. Sminkre nincs időm.
- Régen fontad két oldalra a hajad - jegyzi meg fancsali képet vágva. A tükörben látom, ahogyan elkerekedik a szám. Régen tényleg mindig úgy hordtam, mostanában azonban általában kiengedve van. Talán így is az emlékektől akarok szabadulni. Mire hátrafordulok, már ott sincs.
Kopogás hallatszik, aztán Cashmere benyit a szobámba. Szinte hallom, ahogyan az álla koppan a padlón a csodálkozástól a kuplerájt látva.
- Készen vagy? - kérdezi egy kissé enyhébb hangon, mint amire számítok. Csak bólogatok, aztán megindulunk.
Kimegyünk a Kiképzőközpontból, nagy limuzinba ülünk, ez szállít minket át a Kapitólium utcáin.
Tarka emberek özönlenek a az utcákon, úgy mozognak, mint valami színes tenger, egy nő, miniszoknyába, ékes fejdísszel rózsaszín kutyát sétáltat, egy férfi gyümölcsökkel díszített inget visel. Egy kislánynak piros bőre, és rikító kék szemei vannak. Elgondolkodom, hogy konyaklencse lehet-e, vagy igazi. Kisvártatva egy étteremhez érkezünk, ahol aztán a sofőr kinyitja a limuzin ajtaját, miután kiszálltunk pedig becsukja mögöttünk.
Az étterem meglehet vagy húsz emelet, kristálytiszta üvegpanelekből áll, azonban kívülről nem lehet belátni. Egy-egy hosztesz kísér minket az asztalunkhoz, ahol tárgyalni fogok.
Cashmere is külön, hiszen nem nyerhetnek ketten.
Minden szinten van egy étterem, ezt a hosztesztől tudom, minden emeleten más színek dominálnak. Ezen a vajkrém-barack kompozíció a nyerő, de van olyan, amin az élénkrózsaszínt és a feketét ötvözik. Az asztalok elegáns krémszínű terítővel vannak letakarva, a legpompásabb virágokat helyezték a közepükre, magas nyakú kristályvázában. A székekbe különböző mintákat faragtak.
Cashmere nem említette mit is kéne mondanom, úgy gondolom, talán tudok rögtönözni, legalábbis remélem.
A terem tele van tollakat, girlandszerű ékszereket viselő kapitóliumi népséggel, halk sutyorgás hallatszik a lágy hegedűmelódia mellett.
Egyszer csak tűsarkúk egyenletes kopogása is felüti fejét, pár másodperccel később a hang gazdája is hozzám lép, mégpedig egy negyven éves nő személyében, akinek neon sárga haja tincsekben meredezik az ég felé, zöld kosztümjének széles válla van. Mielőtt leülne mellém, a kezét nyújtja, én pedig felállok, hogy kezet tudjak vele fogni.
- Glimmer Peterson vagyok - mutatkozom be. Azt hinné az ember, hogy valami rendellenességgel rendelkeznek ezek az emberek, mert még nem találkoztam mély hangú kapitóliumi nővel, kizárólag magassal. Talán valami hangműtéten is átesnek, bár nem tudom tényleg van-e ilyen.
- Ó, jól tudom ki vagy - húzza széles mosolyra szabályos szívecske alakú száját, amitől kiadja a formáját. Amint visszacsukja, eltorzul a minta. - Az én nevem Raven Steyberg.
Raven leül, majd egy pincér jelenik meg, hogy kihozza az étlapokat. Bemutatkozik, megtudjuk, hogy Rodger a neve, és elmondja, hogy a mai alkalommal ő lesz a pincérünk. Eztán eltűnik.
Felkapom az egyik étlapot, és nézegetni kezdem.
- Szóval, idén először mentor? - kérdezi mosolyogva Raven. Bólintok és becsukom az étlapot.
- Igen, idén - válaszolok. - Ráadásul, az öcsém a mentoráltam - kámpicsorodik el a hangom. Szája elé kapja el a kezét, és sóhaj hagyja el a száját.
- Ez sajnálatos - mondja. - De ettől lesz izgalmas az idei mezőny.